Egyéb kategória

Tengerpart és tűző nap decemberben – Izrael tényleg első látásra szerelem

Izrael titokzatos világa valószínűleg sokakat vonz, főleg a nagy mínuszokban. Kicsit úgy gondolunk rá, mintha egy elérhetetlen álom, egy másik élet lenne. Ám ennek nem kell így lennie! Hiszen gondoljatok csak bele: nem lenne jó egy kicsit kiszakadni a hidegből, a tengerparton hűsölni és közben egy új kultúrát felfedezni? 

vous - 2017.12.10.
Tengerpart és tűző nap decemberben – Izrael tényleg első látásra szerelem

Kezdjük azzal, hogy én az elmúlt évben elég sokat utazgattam – ez persze nem annak köszönhető, hogy megnyertem a lottóötöst, hanem hogy egyre több olyan jó ajánlat közül lehet válogatni, ahol kb. egy Budapest–Balaton vonatjegy áráért eljuthattok Európa számtalan városába, már ha időben lecsaptok az akciókra.

Ezúttal Izraelen volt a sor, előző héten ugyanis egyenesen a Vörös-tenger partjára, egy üdülővárosba repültem egy nagyobb baráti társasággal. Már megérkezéskor sem tudtam elmenni szó nélkül a csodás pálmafák és a verőfényes napsütés mellett (konkrétan 28 fok volt, 28, értitek?), de maga a hely hangulata is azonnal megfogott. Az izraeliek rendkívül barátságosak és kedvesek, szó nélkül segítenek bármiben – ez a mentalitás szerintem itthon is jól jönne.

Ételek terén nem tudok sok újat mondani, hiszen valószínűleg mindenki kóstolta már a falafelt és a hummuszt, de például a mangó és a hasonló trópusi gyümölcsök összehasonlíthatatlanul finomabbak itt. A péksütikről pedig ne is beszéljünk…

Objektum doboz

Mi konkrétan Eilatban jártunk, és majdnem négy óra repülőút után érkeztünk meg a déli partra. A strandolás alapprogram, de a búvárkodást sem érdemes kihagyni! Ilyen gyönyörű korallokat és tengeri élővilágot tuti, hogy nem nagyon láttok hasonló „közelségben”… tényleg varázslatos! Nekünk nagyjából ezzel telt el az itt töltött négy nap, de persze nem csak a lábunkat lógattuk: egy botanikus kertbe is ellátogattunk, amit bár elég macerás megközelíteni, de megéri a sok szenvedés, mert olyan, akár egy kis oázis a sivatag közepén. Citromfa, egzotikus növények és virágok, minivízesés és kilátópontok várják az ide látogatókat.

Objektum doboz

Esténként menjetek a partra iszogatni, vagy keressetek egy szórakozóhelyet, és bulizzatok egy hatalmasat! Ha meguntátok már a kisvárosi hangulatot, akkor még mindig elmehettek egy túrára például a Holt-tengerhez vagy a Red Canyon nevezetű természeti képződményhez, ami konkrétan alig fél órára van a várostól, és olyan, mint a Grand Canyon miniatűr változata. Gyönyörű vörös sziklák, elképesztő sivatagi környezet és sok-sok séta: itt még a mozgás szerelmesei is garantáltan jól fogják érezni magukat!

Objektum doboz

Szóval én csak annyit mondok, hogy ha egyszer szembetaláljátok magatokat egy hasonló ajánlattal, akkor nem érdemes kihagynotok! Hiszen ki tudja, mikor lesz még egyszer lehetőségetek rá, a komfortzónából kilépni és utazgatni pedig mindig jó dolog.

Én például biztos, hogy visszatérek még, mert ugyan nem láttam még sok mindent, de az már biztos, hogy Izrael egy nagy szerelem lesz nekem!

utazas-kirandulas-auto

Londonon és Párizson túl is van élet – a legszebb helyek Európában, amiket muszáj látnotok

Nyaralni jó, és nemcsak a kikapcsolódás miatt, hanem mert gyönyörű tájakat láthattok, és új kultúrákat fedezhettek fel, ráadásul magatokat is jobban megismerhetitek. Ám, ha vérbeli utazók vagytok, akkor nem ragadtok le a turistaparadicsomok csábításánál, hiszen a kisebb városok is tartogatnak csodaszép helyszíneket.

Ajánlott cikkek