Egyéb kategória

„Mindenkinek meg kell találnia a saját igazságát, bármi is legyen az” – Bocskor Bíborkával beszélgettünk

A magyar zenei élet egyik legizgalmasabb karaktere, akire az „énekesnő” jelző talán kevés is: esetében inkább előadóművészetről beszélhetünk. A Magashegyi Underground koncertjein a maximumot nyújtja, szereti, ha egy produkció nem ér véget a zenénél. Korábban vágyott a feltűnésre, de amióta színpadon van, magánemberként jobban szereti, ha elvegyülhet a tömegben. Kérdéseinkre Bocskor Bíborka válaszolt.

vous - 2017.12.12.
„Mindenkinek meg kell találnia a saját igazságát, bármi is legyen az” – Bocskor Bíborkával beszélgettünk

Száz közül is fel lehet ismerni a hangját, ahogy a stílusát is. Nyitott, kedves, és amikor interjút ad, ő maga is kíváncsi arra az emberre, aki vele szemben ül. Tizenkét éve van jelen a magyar zenei életben, amelyben a jelenléte abszolút hiánypótló.

Nagyon egyedi a megjelenésed, látszik rajtad, hogy szereted az esztétikus dolgokat. Mi jelenti számodra a szépet?

Érdekes, de valójában ezen sosem gondolkoztam. Az biztos, hogy

nincs egy „alapértelmezett” elképzelésem arról, hogy mi a szép és mi nem az.

Például saját magamat nem tartom a szó klasszikus értelmébe vett szép embernek – és szerintem a külvilág sem gondol annak. Számomra a szép egy tágabb fogalom annál, mint amit pusztán a külsőségek jelentenek: minden dolognak szeretem megnézni a fonákját, az árnyoldalait, a hibáit, a titkait – és ezekkel együtt, egészként meglátni benne a szépet.

Forrás:
Vous

Azt, hogy nem tartod magad a szó klasszikus értelmébe véve szép embernek, mindig ilyen lazán kezelted?

Nem, ezzel meg kellett küzdenem: tiniként nagyon komoly problémát jelentett ez nekem. Az ember gyakorlatilag folyamatosan a másoktól érkező ingereknek van kitéve, és mindenki annak tükrében határozza meg magát, hogy mások szemében milyennek látja önmagát.

Rettenetesen sok idő megtanulni ezt elengedni, és a saját szemeddel nézni önmagadat.

Szerintem mindenkinek meg kell találnia a saját igazságát – bármi is legyen az, és én úgy érzem, megleltem a magamét, így most egyensúlyban vagyok.

A Magashegyi Underground abból a szempontból mindenképp egyedi, hogy „ki van találva” az egész projekt. A zenén túl a vizualitásra is kiemelt figyelmet fordítotok, de neked már a megasztáros fellépések alatt is nagyon egyedi volt a megjelenésed. Ez mindig fontos volt számodra?

Gyerekkorom óta meghatározó dolog számomra a vizualitás. Ahogy rájöttem, hogy elég csak becsuknom a szemem és bármi megtörténhet, rendszeresen élek az ebben rejlő lehetőségekkel.

Én abban hiszek, hogy van a forma, és van a lélek, ami megtölti. A forma szerintem remek játéklehetőség: azt és úgy üzenek vele, amit és ahogy akarok. Ez számomra egy játék.

Érdekes, de én akkor vagyok magammal elégedett, hogy ha a munkám több síkon össze van rakva: ha egyszerre énekelhetek és jeleníthetek meg egy világot a színpadon, olyan társakkal, akiktől komoly inspirációk, dalok, ötletek jönnek, és akik értik és elfogadják az én vízióimat is.

Örülök, ha valaki észreveszi, hogy a Magashegyi Underground nemcsak a zenére fordít energiát, hanem egy hangulat, egy érzés megjelenítésére is, mert emögött nem kevés munka van…

Milyen volt egyedüli csajként beilleszkedni a csapatba?

Simán ment, soha egy percig sem éreztem azt, hogy máshogy néznének rám a fiúk csak azért, mert nő vagyok és a színpadon sem egy „nőci” vagyok, hanem minden más.

Valószínű emiatt lehet, hogy nem jövök zavarba, ha fiúk közé keveredem – és lehet, ezért van az is, hogy elsősorban ők sem a nőt látják bennem, hanem barátot, alkotótársat. Aztán persze vannak univerzális dolgok, amiket szétválasztunk, aztán az újra összerakja önmagát.

Forrás:
Hámori Zsófia

Mint egykori megasztáros versenyző, hogy látod: megkerülhető ma a tehetségkutatós szereplés, ha valaki zenei pályáról álmodik?

Abszolút, hiszen ott az internet. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt nem volt más hatásos opció, de ma a közösségi média révén bárki jelen lehet, ha tudatosan felépíti magát és tényleg megszólít embereket.

Az egy dolog, hogy a Facebook és az Instagram háromnegyede nettó hazugság, de arra igenis alkalmasak ezek a felületek, hogy az emberek arra használják őket, amire csak akarják…

Te magad mennyire vagy jelen a közösségi médiában?

Én viszonylag visszafogott online életet élek, küzdök is magammal emiatt…

Tudom, hogy a kreativitásomat ott is kiélhetném, de

most az életem egy olyan szakaszához érkeztem, amiben az emberekhez való kapcsolódás mindennél fontosabb számomra, ezt pedig személyesen keresem, nem webes felületeken.

Máshol is olvastam már, hogy az emberi kapcsolatok mennyire fontosak neked. A rajongóitokkal milyen viszonyt ápolsz?

Tisztelem, ha egy művész távolságot akar tartani, de én nem vagyok ilyen. Azt vallom, ha valaki kopogtat nálam, akkor nem mondhatom azt neki, hogy maradjon kint. Nekem fontosak ezek a kapcsolódások, nem egy arc nélküli tömegként tekintek rájuk.

Több arc van, akit felismerek, ha a közönség sorait nézem – és arra is emlékezni szoktam, hogy kivel miről beszéltem, mi a története, ha váltottunk pár szót valamelyik koncert után.

Forrás:
Hámori Zsófia

Több interjúban hangsúlyoztad már, hogy mélyen tiszted az időseket. Miért?

A világ úgy van összerakva, hogy többek között van ez a két pólusa is: a gyerekek és az idősek. A gyerekekkel viszonylag sokat foglalkozunk – bár azért lehetne többet –, az idősekre viszont nem figyelünk eléggé.

Már egy ideje megfogalmaztam magamban, hogy nekem fontos lenne, hogy valami igazit  tudjak adni nekik. Kitaláltam, hogy egy teljes évet az életemből nekik, velük  szeretnék szentelni: valamilyen szociális munka és zenei projekt formájában. Ez eddig még nem konkretizálódott, de érzem, hogy el fog jönni az ideje.

Ahol lakom, napi kapcsolatban állok egy 94 éves nénivel, aki demenciával küzd, mégsem foglalkozik vele szinte senki. Neki például igyekszem segíteni, amiben tudok.

Többször álltál már ügyek mellé. Mi motivál olyankor, amikor kiállsz valami mellett?

Az önkéntesség régóta az életem része, mert nem hiszek abban, hogy a világon mindent kizárólag ellenszolgáltatásért cserébe kellene adni…

Manapság mindenki saját magával foglalkozik, nem figyelünk oda egymásra, és ez borzasztó. Tudom, mások segítése nem  trendi dimenzió, de magamat és másokat is arra szeretnék ösztönözni, hogy foglalkozzunk egymással! Például nagy élmény elmenni egy vérellátó központba, adni négy deci vért, eljönni és később olvasni, személyes e-mailben, SMS-ben, hogy ma használták fel, és így valakinek az életét segíthettem.

Mostanában mi foglalkoztat leginkább?

A gyógyulás és a gyógyítás kérdése nagyon foglalkoztat. Nemcsak orvosi értelemben véve, hanem a lélek öngyógyító lehetőségei felől is. Ennek személyes okai is vannak: én már második éve tudom, de fél évvel ezelőtt vállaltam fel nyilvánosan, hogy endometriózissal diagnosztizáltak.

Forrás:
Hámori Zsófia

Egyértelmű volt számodra, hogy a nyilvánosság elé állsz a betegségeddel?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyértelmű volt…

Sokat gondolkodtam rajta, kell-e beszélni arról, amivel küzdünk, ami fáj, és ami komoly nehézségeket okoz… Aztán úgy gondoltam, hogy az ember minden testrészét szereti, akkor miért ne beszélhetne bármelyikről, van-e teljesen magányos intimitás?

Mindenkinek más, de hasonló, és ezekben a dolgokban is együtt  vagyunk, az örömben, a fájdalomban, a kiszolgáltatottságban, a bántásban, a bántódottságban, a gyógyulásban, a félelemben, a vágyakban. Más nőtársak leplezetlen példája, praktikái sok erőt adtak nekem ahhoz, hogy most tünet- és fájdalommentesen élhessek.

Úgy gondoltam, hogy ilyenkor nem szabad megtörni ezt a szép láncot. Szeretném, ha sok nőhöz eljutna, hogy létezik az endometriózis, amelynek a tüneteit komoly figyelemmel kell kísérni orvosnak és páciensnek is, mert eszméletlen tragédia, hogy milyen fájdalmakat és mennyi szerv eltávolítását eredményezheti. Emellett fontos beszélni a tudatos táplálkozás, a mozgás és a saját erőnkben rejlő hatalmas lehetőségekről.

34 éves vagy, ami az általad hangsúlyozot két pólus kellős közepén van. Mit szeretsz a mostani életkorodban?

Azt, hogy most sokkal magabiztosabb, figyelmesebb, érzékenyebb és nyitottabb vagyok, mint valaha. És ez így együtt elég izgalmas ahhoz, hogy semmilyen téren ne unatkozzak.

Ajánlott cikkek