tonya harding

A korcsolyázó, aki bármi áron nyerni akart: Tonya Harding viperával verette meg legfőbb ellenfelét

Mi a szerkesztőségben egy emberként várjuk, hogy végre a mozikba kerüljön az I, Tonya című film, amiben Margot Robbie játssza az amerikai sporttörténet egyik legmegbotránkoztatóbb alakját, Tonya Harding műkorcsolyázót, aki 1994-ben viperával verette meg legfőbb vetélytársát, hogy versenyképtelenné tegye. De ki is pontosan az a Tonya Harding, akiről eddig szinte semmit sem tudtunk?

Az I, Tonya című film sztorija valószínűleg nem ütne különösebben nagyot, ha fikcióról lenne szó – csakhogy a történet valós eseményeken alapul:

Tonya Harding tényleg bármi áron nyerni akart a '94-es téli olimpián, és tényleg megverette a legnagyobb ellenfelét, Nancy Kerrigant, hogy ellehetetlenítse a versenyzéstől.

De vajon mi vezetett a sporttörténet egyik legnagyobb botrányához?

Zűrös családi háttér

Tonya Harding 1970. november 12-én született az Oregon állambeli Portlandben. Hároméves korától kezdve korcsolyázott, tinédzserkorára pedig olyan ígéretes tehetségnek bizonyult, hogy még a gimnáziumot is félbehagyta, hogy a leendő sportkarrierjére összpontosítson.

A családi háttere zűrös volt:

édesapja sokat betegeskedett, édesanyja pedig hatszor házasodott. Bár szülei elváltak, egy időben egy háztartásban éltek édesanyja újdonsült férjével. Az abszurd helyzetben a szülők állítólag folyton veszekedtek, így nem csoda, hogy a lány 19 éves korában egy házasságba menekült:

igent mondott a nála három évvel idősebb Jeff Gillooly lánykérésére, akit a lány ismerősei nem különösebben kedveltek, mivel agresszívnek és kétes alaknak tartották. 

A kapcsolat a kezdetektől fogva „se veled, se nélküled” jelleggel működött, majd 1993-ban válással végződött, de a pár ezután is többször újrakezdte a kapcsolatát.

Édesanyja, LaVona Harding kislánykorától kezdve arra nevelte Tonyát, hogy a korcsolyázásban csak és kizárólag a győzelem számít – semmi más nem fontos.

A korcsolyaedzéseken jelen lévő szülők később agresszív, arrogáns és zsarnok emberként jellemezték az édesanyát, aki állítólag rendszeresen mások füle hallatára üvöltözött a lányával, folyton káromkodott, és ha indokoltnak érezte, szemrebbenés nélkül megütötte a kislányt.

Forrás:
Youtube

Kivételes tehetség

Tonya mindig is kilógott a műkorcsolyázók sorából: a szépségre, finomságra, kecses mozdulatokra kiélezett sportágban egy atletikusabb vonalat képviselt. 

Ennek ellenére valóban kimagasló tehetség volt, aki gyors tempóban lépkedett előre a dobogón. Az 1989-es amerikai bajnokságon még csak a harmadik helyen végzett, 1991-ben viszont, amikor második nőként neki is sikerült hibátlan tripla Axelt ugrania, már aranyérmes lett a bajnokságon. Ezzel megelőzte az addigi nagy esélyest, Kristi Yamaguchit, aki bár a következő évben a létező összes versenyen aranyérmet szerzett, nem jelentett különösebb veszélyt Harding jövőbeli karrierjére, mivel köztudott volt, hogy visszavonul.

A veszélyt sokkal inkább egy másik ellenfél, Nancy Kerrigan jelentette, aki bár az 1991-es amerikai bajnokságon csak a harmadik helyen végzett Tonya mögött, később egyre jobb eredményeket tudhatott a magáénak.

Forrás:
Youtube

Szétesés

A problémát azonban nem is annyira Kerrigan fejlődése, mint inkább Harding későbbi visszaesése jelentette:

Tonya az 1992-es amerikai bajnokságon Kerrigan mögött végzett a harmadik helyen, 1993-ban az olimpián pedig csak a negyedik helyig jutott, miközben Kerrigan bronzérmet szerzett. Ezzel pedig jelentősen csökkentek Tonya esélyei arra, hogy átvegye a korábbi sikeres műkocsolyázó, Yamaguchi helyét az amerikai műkorcsolya történetében – ráadásul a szponzorok is inkább a nőies, csinos Kerrigant támogatták, ami jelentős anyagi problémát okozott Tonyának és volt férjének.

Forrás:
Youtube

A terv

Bár Tonya megosztotta félelmeit a volt férjével, mégsem ők voltak azok, akiknek a fejéből az abszurd és agresszív támadás ötlete kipattant.

Amikor a volt férj, Gillooly egy régi barátjának, Shawn Eckhardtnak panaszkodott a nehéz anyagi helyzetéről, a férfi fantáziája beindult, és bejelentette, hogy mindent megoldana, ha Kerrigan nem léphetne többet pályára.

Először még az is felmerült, hogy megölik a nőt, vagy elvágják az Achilles-ínját, de végül „csak” úgy döntöttek, elég, ha a következő versenyen nem tud pályára lépni. Bár Tonya ekkor nem volt jelen, állítólag a kezdetektől fogva tudta, mire készül a két férfi, részt vett a szervezkedésben, és folyamatosan információkkal látta el őket Kerriganről.

1993 karácsonyán Eckhart két régi ismerősét, Derrick Smitht és Shane Stantet bízta meg azzal a feladattal, hogy okozzanak komoly térdsérülést Kerrigannek. A dologra a következő év januárján került sor.

A két férfi egy versenyen támadt rá Kerriganre: miután a korcsolyázó lejött a jégről, egy újságíró szeme láttára ütötték meg viperával a térdét, majd elmenekültek.

A történtek heteken keresztül foglalkoztatták a sajtót, mivel hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a sérülést szenvedett Kerrigan nem fog tudni részt venni a következő amerikai bajnokságon. Versenytársa távollétében Tonya Harding megnyerte a bajnokságot.

Objektum doboz

Lebukás

Miközben a sajtó arról cikkezett, hogy valószínűleg egy őrült rajongó lehetett az, aki rárontott Kerriganre – és senkiben nem merült fel, hogy esetleg Tonya állhat a történtek mögött –, az ügy nevetséges módon derült ki:

Eckhardt elmesélte egy volt iskolatársának a történteket, ismerőse pedig – nem meglepő módon – először egy újságírót, majd az FBI-t kereste meg.

Komoly nyomozás vette kezdetét, és bár Tonya a kihallgatások mellett még versenyzett, március 16-án egy vádalku keretében bűnösnek vallotta magát a nyomozás akadályozásában, hogy elkerülje a nyilvánosság előtti látványos pert. 

A vallomás után Hardingot három év próbaidőre bocsátották, ötszáz óra közmunkára és százezer dollár pénzbüntetésre ítélték, valamint ötvenezer dollárt kellett adományoznia a speciális olimpikonoknak. Az amerikai sportszövetség elvette tőle az 1994-es bajnoki címét, és örökre eltiltotta a versenyzéstől.

Harding a mai napig azt vallja, hogy a korcsolyázás az élete, és nem adja fel a reményt, hogy egyszer majd másként néz rá a világ.