Egyéb kategória

Nem tetszik a karácsonyi ajándék, amit kaptatok? Ne keseredjetek el, van megoldás!

Habár a karácsonyi ajándékokkal épp az egymás iránti szeretetet, gondoskodást és törődést szeretnénk kifejezni, ez nem mindig sül el úgy, ahogy szeretnénk. Vagy mert olyan ajándékot adunk, ami nem nyeri el a megajándékozott tetszését, vagy mert a miénket nem nyeri el az, amit kapunk – persze ettől nem szeret valaki valakit kevésbé, épp csak így jön ki a lépés. Szóvá tenni ugyan illetlenség, de annak sincs sok értelme, hogy porfogókat gyűjtsünk a lakásban. Hogy mit tehetünk ilyen esetben? Először is még véletlenül se bántsuk meg az illetőt, aki adta, másodsorban számtalan módon túladhatunk ezeken a holmikon. Összegyűjtöttem nektek a lehetőségeket!

vous - 2020.12.28.
Nem tetszik a karácsonyi ajándék, amit kaptatok? Ne keseredjetek el, van megoldás!

Mi évek óta listát írunk, hogy a családból kinek mire van szüksége. Megosztjuk egymással egy drive mappában, és a lista alapján vásároljuk meg az ajándékokat a szeretteinknek. Tudom, furcsa formája ez a megajándékozásnak, de inkább megyünk tutira, minthogy feleslegesen pénzt dobjunk ki az ablakon. A felsorolás alapján pedig mindenki a pénztárcájához mérten tudja kiválasztani, mi az, amire tud vagy szeretne áldozni. Meglepetést így is okozunk a megajándékozottnak, hiszen több holmi is szerepel a listán, és ő nem tudja ezek közül, ki mit választott ki neki. Így elkerüljük azt, hogy karácsony után azon kelljen gondolkodnia, mit is csináljon azokkal az ajándékokkal, amik nem nyerték el a tetszését, vagy ami már van neki, és nincs szüksége belőle még egyre.

minimalizmus-zero-waste-kornyezettudatossag-1x1-mit-miert-es-hogyan-csinaljatok1

Minimalizmus, zero waste, környezettudatosság 1×1 – mit, miért és hogyan csináljatok?

"Arra adtuk a fejünket, hogy összegyűjtjük az összes eddigi fontosabb írásunkat, rendszerezzük őket. Így ha szeretnétek ti is környezettudatosan élni, elmélyedni a minimalizmusban, a zero waste életmódban, vagy egyszerűen csak információra van szükségetek, itt (majdnem) mindent megtaláltok."

Ha ti nem így vásároltatok karácsonyra, vagy nem tetszik ez a módszer, viszont az ajándék sem, amit kaptatok, vagy amit valakinek adtatok, adunk egy pár ötletet, hogy mit tehettek az ajándékokkal karácsony után.

Vigyétek vissza a boltba

Ez az egyik legkézenfekvőbb megoldás, hiszen ha megvan a blokk, az üzletek – egy bizonyos ideig – kötelesek kicserélni a sértetlen termékeket. De jó, ha tudjátok, hogy ami akciós volt, azt nem feltétlenül fogják beváltani nektek, és azt is, hogy pénzt ritkán adnak vissza. Az adott termék árát vásárolhatjátok majd le. Bővebb információt a fogyasztok.hu oldalon találtok a termékcserékről.

Tegyétek el későbbre

Ha nem foglal túl sok helyet, tegyétek el a szekrénybe, és gondoljátok végig, milyen családtagotok, barátotok örülne neki később. Így legalább meglesz a következő születésnapi, névnapi vagy épp karácsonyi ajándéka. Arra azért ügyeljetek, hogy úgy adjátok tovább az ajándékot, hogy az az illetőt, akitől ti eredetileg kaptátok, ne bántsátok meg ezzel!

Forrás:
depositphotos

Jótékonykodjatok

Adjátok tovább olyannak, aki örülne neki, akinek szüksége lenne rá! Ajánljátok fel karitatív célokra. Keressetek olyan jótékonysági szervezeteket, ahol leadhatjátok, így nem kerül majd a kukába, jó célt szolgál, és nektek is kevésbé lesz lelkiismeret-furdalásotok attól, hogy továbbadtátok a nektek szánt ajándékot.

Adjátok el

Számtalan közösségi oldal, sőt piac is létezik, ahol túladhattok a már nem kellő holmijaitokon. Álljatok össze a barátnőitekkel, és béreljetek közösen egy asztalt karácsony után, vagy csak tegyétek fel pár Facebook-csoportba, hátha más örülne neki, és így még egy kis pénzhez is juthattok „kárpótlásként”.

Gondoljátok újra!

Nem tetszik az ajándék színe, anyaga, fazonja, formája? Keresgéljetek a neten, magazinokban, hátha találtok egy szuper megoldást arra, hogyan alakíthatnátok át úgy, hogy később akár a kedvenc tárgyatok lehessen. Néha egy apró változtatás is elég ahhoz, hogy valamit teljesen átformáljunk, és még jól is szórakozhatunk közben. Így nem kerül a kukába az ajándék, és sokszor fillérekből megúszhatjuk az átalakítást.

Segítünk, hogy ne vesszetek el a Pinterest hálójában – útmutató lépésről lépésre

Segítünk, hogy ne vesszetek el a Pinterest hálójában – útmutató lépésről lépésre

El vagytok veszve, ha egy street style összeállítást, a szobátok vagy a lakásotok stílusát, esetleg az esküvőtökét kellene kitalálnotok, hogy hogyan is nézzen ki? Képesek vagytok naphosszat gyönyörködni a Pinterest csodálatos világában? Sorba bekedveltek egy rakás képet, és azt hiszitek, pillanatok alatt végeztek az inspirálódással, de minél több képet kattintotok le, annál inkább homályosodik el előttetek a cél? Akkor segítek, hogy tudtok könnyen, egyszerűen, gyorsan és hatékonyan inspirálódni, hogy megtalálhassátok a számotokra legtökéletesebb verziót, bármi is legyen az, és bármiről is legyen szó!

Ajánlott cikkek