Lélek

Ez vár ránk 2018-ban – az asztrológus elárulja, mit tartogat a Vénusz éve

2016-ra a legtöbb ember nem éppen jó szívvel gondol vissza, és hasonlóképp érezhetünk a tavalyi év iránt is. Sokan egyetértenének, ha azt mondanám, 2017 küzdelmes,
hullámvasutakkal teli év volt, aminek a végére voltak, akik erejüket, motivációjukat és akár hitüket vesztették. Németvölgyi Nagy Renáta, a VOUS asztrológusának év végi előadása után most már nyugodt szívvel írhatom nektek: aggodalomra semmi ok, ennek az időszaknak vége! S hogy mi vár még ránk 2018-ban? Mit tartogat a Vénusz éve? Reni erről is mesélt. 

vous - 2018.01.02.
Ez vár ránk 2018-ban – az asztrológus elárulja, mit tartogat a Vénusz éve

Nem lehet elmenni a bolygók mellett

Ha rendszeresen olvastok horoszkóppal kapcsolatos cikkeket itt a VOUS-n, vagy követitek Reni blogját, valószínűleg már tudjátok, tőle sosem napi, heti vagy havi horoszkópot kap az ember. Reni nem a csillagjegyekkel foglalkozik önmagukban, sokkal inkább a különböző bolygóállásokkal és azok hatásaival. Az előadása kezdetén hamar ki is emelte, bármilyen csillagjegy szülöttjei is vagyunk, a bolygók hatásait sokkal inkább megérezzük.

Szerinte éppen ezért fontos, hogy ismerjük a bolygók mozgásait, energiáit, ritmusait, ezeket értve ugyanis a bennünk zajló érzéseket, történéseket is könnyebben megérthetjük.

És elvégre nem ez lenne a cél? 

Objektum doboz

A Szaturnusz a Bak jegyébe lépett 

El kell engedni, ami a haladás útjában áll

– szólt a 2017-es év üzenete, amikor a Szaturnusz még a Nyilas jegyében járt – csakúgy, mint az elmúlt 3 évben. Az előadáson Reni – hogy még árnyaltabb képet kapjunk – hamar felhívta a figyelmet arra, hogy a Szaturnusznak a legnagyobb a jelentősége az asztrológiában. A Szaturnusz egy sorsbolygó, amely próbatételek elé állít, megkérdőjelezi az elégedettségünket, a hitünket, az akaratunkat. A célja többek között, hogy minőségi változást hozzon, átformáljon, megerősítsen. Ezeket hallva könnyebben érthető, hogy a tavalyi év az utolsó simításokról, az előkészületekről szólt. A Szaturnusz a Nyilas jegyében rámutatott a hiányosságainkra, a céljainkra, rávilágított az ellentétekre, a jó és a rossz oldalra, valamint felhívta a figyelmünket a hibáinkra, és arra, miként tanulhatunk belőlük. Röviden: a teljes világképünket alakította át. 

Ahogy a cikk elején említettem, ennek a fárasztó, belső és külső küzdelmekkel, kételyekkel teli időszaknak vége. Nemcsak az új év miatt, de amiatt is, mert a Szaturnusz december 20-án a Bak jegyébe lépett, ezáltal pedig mi is új minőségbe léptünk.

Objektum doboz

De mit is tanít a Szaturnusz?

Ahogy Reni mondta: eljött az ideje annak, hogy összehangoljuk az akaratot a célokkal – ezek összehangolásával ugyanis átütő sikerek érhetőek el. A Nyilas jegyében eltöltött elmúlt időszak után ideje a megkérdőjelezett hitet átalakítani, majd megszilárdítani. Kemény munka vár ránk: a Szaturnusz innentől kezdve azokkal a feladatokkal konfrontál majd bennünket, amiket többé nem halogathatunk, amiket egyszerűen el kell végeznünk. Ilyen feladat többek között:

  • a család és a karrier összehangolása;
  • maradandót, minőségit alkotni;
  • a saját falaink leomlasztása;
  • és legfőképp önmagunk megszilárdítása, megerősítése.

Ahhoz, hogy megértések, melyik életterületre vonatkozóak az adott feladatok, változások, fontos tudnotok, hogy a saját horoszkópotokban melyik házatokban áll a Bak. 

Objektum doboz

Reni elárulta, a Bak és a Szaturnusz közös korszakának hála nemcsak a hitünk és a világképünk megszilárdítása foglalkoztat majd minket, de a társadalmi identitásunk is középpontba kerül, csakúgy, mint a biztonság, az alapok megszilárdítása, az otthonteremtés, a család és a hovatartozás kérdése is.

De ami a legfontosabb: az elkövetkezendő időszak legnagyobb üzenete, hogy ideje felnőni, és kitartóan, keményen dolgozni – akármilyenek is a körülmények. 

 A Szaturnusz arra tanít, hogy megéld, aki vagy, motivál, minőségi változásokra késztet, és emlékeztet arra, hogy nem szabad feláldozni azt, amit a legjobban szeretsz. 

S hogy mennyi időnk lesz erre? Sok! A Nyilas-Szaturnusz korszakhoz hasonlóan a legfontosabb bolygó három évet tölt majd el a Bak jegyében. Ez az időszak egész pontosan 2017. december 20-tól egészen 2020. december 17-ig tart majd.

Vár ránk a Vénusz éve

Míg az új évet január elsejétől, addig az év uralkodó bolygójának megérkezését március 20-tól számítjuk. Ekkortól veszi kezdetét a Vénusz éve. A tavalyi, Nap évében az uralkodók, vezetők és a hatalom került középpontba, idén, a Vénusz évében a pénzügyek, a művészet, a partnerkapcsolatok, a nőiesség kerülnek felszínre.

Hála a Vénusznak 2018-ban az értékrend átalakítása és a szerelmi ügyek kapják a főszerepet.

A Szaturnusz-Bak bolygóálláshoz hasonlóan itt is fontos megjegyezni: ahhoz, hogy megértsétek és átlássátok a mélyebb összefüggéseket, nézzétek meg, hol áll a személyes horoszkópotokban a Vénusz – ez az életterület lesz aktív, meghatározó. 

Objektum doboz

Mire számítson a 12 csillagjegy?

Fontos, hogy tudjátok, mindenkinek a saját születési képletére felállított előrejelzésből lehet következtetéseket levonni az előtte álló időszakról, de annyi azért előrejegyezhető, hogy mely jegyek mire figyeljenek. Reni szerint a Szaturnusz és a Jupiter jól helyezkednek el egymáshoz képest, így a Föld és a Víz jegyűek fellélegezhetnek, kedvező időszak várható számukra. A két sorsbolygó együtt segíti a tartós, hosszú távú célok kiteljesítését. És mi vár a többiekre?

Tűz jegyek, 2018-as fókusz

  • Kos – karrierben, célokban váltás, társadalmi emelkedés, anyagi stabilitás, intimitás, lelki mélységek
  • Oroszlán – munka terén minőségi lépések, nagy erőfeszítések, hogy kihozd a legtöbbet magadból, életmódváltás, új szokások, új rendszer, új munkakapcsolatok
  • Nyilas – pénzügyek, anyagi javak, stabilitás, igazi értékek, önértékelés

Föld jegyek

  • Bika – külföld, új jövőkép, új távlatok, új területek kipróbálása, párkapcsolat, üzleti kapcsolatok
  • Szűz – szerelem, gyerekvállalás, kreatív önmegvalósítás
  • Bak – magabiztosság növelése, elérni a legjobban vágyott dolgokat, inspiráló projektek, új emberek érkezése, elköteleződés

Levegő jegyek

  • Ikrek – spiritualitás, nagy változás, nagy átalakulás, kapcsolatok megszilárdítása, intimitás, pénzügyek, befektetések, munka
  • Mérleg – család, otthon, költözés, pénzügyi gyarapodás
  • Vízöntő – új tervek a jövőre, új látásmód, segítői támogató erő nyújtása hittel, reménnyel, a fejlődés, növekedés segítése, távoli utazások, barátságok építése, karriercélok

Víz jegyek

  • Rák – párkapcsolat, elköteleződés, gyerek, kalandok, romantika, vállalkozás, önkifejezés erősödése
  • Skorpió – új látásmód, szemléletváltás, kommunikáció, új emberek és kapcsolatok, tanulás-tanítás
  • Halak – baráti és más támogatói kapcsolatok, közösségi élet, utazás, álmok beteljesülése

Zsúfolt év lesz

Azt már tudjátok, hogy mit okoz bennünk a Szaturnusz és a Bak kapcsolata, valamint hogy mi vár ránk a Vénusz évében, de a történetnek itt még koránt sincs vége. Számos más izgalmas dologra lehet számítani, többek között:

  • Nap- és holdfogyatkozások;
  • retrográd bolygómozgások;
  • lassú bolygók jegyváltása,
  • valamint a felszálló, leszálló holdcsomók változása.

Ha ezekről még többet olvasnátok, látogassatok el Reni oldalára, ahol minden fontos részletet megtudhattok!  

Amint látjátok, bolygómozgásokból és izgalmakból nem lesz hiány, ahogy eddig sem, úgy idén sem fogunk unatkozni. Lebegjen a szemetek előtt az – ahogy Reni is többször hangsúlyozta –, mennyire fontos, hogy megtanuljunk a saját elvárásaink szerint élni, és éljük meg azt, amit az élet ad. Éljük meg azt, aki vagyunk, és ne feledjük 2018 üzenetét, miszerint:

fel kell nőni!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek