Egyéb kategória

Ismerős a belső üresség érzése? Amikor bármennyire szeretnénk, nem számít semmi sem…

Modern, kényes problémának tűnhet az, ha arra panaszkodik valaki, hogy nem tudja lelkesíteni semmi, és kizárólag ürességet érez akkor is, ha olyan tevékenységeket végez, amelyek régen nagyonis érdekelték.  Erre szokták ugye azt mondani, hogy „first world problem”. Pedig  ez nem új, és legalább ennyire nem elbagatellizálható probléma, csak most már nem tabu beszélni róla – és ha a szőnyeg alá söpörjük, komolyabb baj lehet belőle. Mit tehettek, ha ti is így érzitek magatokat?

vous - 2018.01.16.
Ismerős a belső üresség érzése? Amikor bármennyire szeretnénk, nem számít semmi sem…

Az üresség érzése nagyon sok forrásból ránk törhet, sokszor nem is tudjuk megmondani, egészen pontosan mi a bajunk. Könnyebb dolgunk van akkor, ha tisztában vagyunk azzal, mitől égtünk ki: egy szerettünk elvesztése, egy szakítás, a túlzásba vitt munka vagy a túledzés is okozhat ilyen tüneteket. De az is előfordul, hogy látszólag minden ok nélkül tör ránk a fásultság.

boreout

Burnout helyett boreout – Amikor a munkahelyen az unalomtól égtek ki

„Teljesen kiégtem!” – a szerkesztőségben ez a mondat gyakran elhangzik, de szerencsére szó sincs kiégésről a klasszikus értelemben. Általában hülye videókon, Insta Storykon vagy YouTube-videókon égünk ki teljesen. A burnout azonban nem elhanyagolható téma, írtunk is róla többször. A burnout mellett viszont meg kell ismerkedni egy másik fogalommal, a boreouttal is.

A cikk folytatásáért kattintsatok IDE

Probléma akkor van, ha nemcsak egy-két hétig, hanem hosszabb időszakon keresztül tart ez az állapot. Pszichológusok szerint magával hordozhatja a depressziót és a szorongást is, ha pedig nagyon sokáig nem sikerül kilábalnunk belőle, akár öngyilkos gondolatokhoz is vezethet.

Általánosságban az jellemző erre az állapotra, hogy az, aki benne szenved, nem lelkesedik semmiért – olyan dolgokért sem, amiket korábban szeretett csinálni – , és szomorúság helyett csak kongó ürességet érez, képtelen boldogságot találni bármiben.

Nagyon kétségbeejtő helyzetről beszélünk, hiszen sokáig odáig eljutnak az ebben szenvedők, hogy élni sem érdemes, ha már úgyis csak végigvegetálnak az életen.

Ha ilyet tapasztaltok, leginkább azon múlik, hogyan tudtok kimászni belőle, hogy mi a kiváltó ok. Mindegyiket máshogy kell ugyanis kezelni, hiszen más okozza az üresség érzését. Itt van viszont néhány örök érvényű tanács, ami segíthet az ilyen helyzetekben.

Fogadjátok el a helyzetet!

Semmi értelme nincs annak, hogy erőszakkal próbáljátok megváltoztatni a helyzetet – úgysem fog sikerülni, és még a kudarc élménye is társul majd a fásultsághoz. Fogadjátok el, hogy ez most egy ilyen időszak, de mindenképpen tudatosítsátok azt is, hogy kizárólag átmeneti állapotról beszélünk, és nem fogjátok örökké ilyen üresnek és érzelemmentesnek érezni magatokat.

Furcsán hangozhat, de érdemes ilyenkor párbeszédet lefolytatnotok magatokkal, amelyben türelmesnek és megértőnek mutatkoztok a problémákkal kapcsolatban.

Forrás:
Unsplash

Forduljatok önmagatokhoz segítségért!

Felejtsétek el, hogy a külvilág ingereinek segítségével próbáljátok megoldani a problémáitokat. Mivel a baj belülről fakad, csakis ti tudjátok elejét venni annak, hogy továbbra is így érezzétek magatokat. A szeretteitektől várhattok támogatást és szeretetet, de elsősorban ti lesztek azok, akik ki tudtok majd mászni a slamasztikából. Töltsetek el minden nap minőségi időt magatokkal, kényeztessétek magatokat, még akkor is, ha úgy érzitek, nem változik tőle a helyzet. Tudat alatt azért az agy jutalomközpontja érzékelni fogja, hogy jót tesztek magatokkal.

self-help j k rowling

Alámerültem a self-help világába, és választottam néhány valóban hasznos gondolatot

Egyre többen akarják a lehető legtöbbet kihozni magukból, így a self-help biznisz a virágkorát éli. Akik egy személyes tréninget nem engedhetnek meg maguknak, máshol is kereshetik az útmutatást, hiszen könyvek, YouTube-videók, Instagram-oldalak is akadnak szép számmal a témában. A mennyiség viszont ez esetben is a minőség rovására megy: több a közhely, mint a valódi, tartalmas gondolat. Most mégis átrágtam magam ezernyi oldalon, hogy találjak öt olyan tanácsot, amit talán érdemes megszívlelni.

Írjatok naplót!

Minden egyes nap írjátok le az érzéseiteket és a gondolataitokat egy papírra – még akkor is, ha egyáltalán nincs hozzá kedvetek. Néhány hét után már ki fog rajzolódni, hogy mi van jobb, és mi van rosszabb hatással az állapototokra, és mikor látjátok egy kicsit pozitívabban a világot. A naplóírás gyerekes dolognak tűnhet, de hosszú távon nagyon hasznos tud lenni, főleg akkor, ha valamilyen mentális betegségben szenvedtek.

Menjetek szakemberhez!

Szerencsére ma már nem számít tabunak az, ha valaki pszichológushoz fordul a problémáival. Míg pár éve kínos lehetett, ha bejelentkeztetek egy szakemberhez, ma már elfogadott és általános dolog, hogy ha lelki problémánk van, ugyanúgy orvoshoz fordulunk, mintha testi bajunk lenne.

Ha nem akar szűnni az üresség érzése, forduljatok szakemberhez, ő sokkal mélyebbre tud ásni, mint saját magatok tudnátok.

Ajánlott cikkek