Egyéb kategória

Még nem késő! Dolgok, amivel feldobhatjuk az életünket 2018-ban

Lassan túlvagyunk az újév első hónapján, de új szokásokat elkezdeni sosem késő. Nemcsak az év első napjaiban lehet változtatni az életünkön, az életmódunkon, hanem bármikor érdemes felfrissíteni egy kicsit önmagunkat, javítani egy kicsit a hétköznapjainkon. Például itt van ez a 10 dolog, amivel feldobhatjuk az életünket 2018-ban.

vous - 2018.01.30.
Még nem késő! Dolgok, amivel feldobhatjuk az életünket 2018-ban

Egy kutatás szerint 21 napig tart, míg megszokunk és rutinosan alkalmazunk egy új szokást, érdemes ezt figyelembe venni, amikor például újítani szeretnénk az életünkön. Vagyis ha az első napok döcögősen is mennek, ne csüggedjünk, tartsunk ki, és meglesz a gyümölcse. 3 hét elteltével pedig már nem kell figyelni s koncentrálni, hanem maguktól is menni fognak az eleinte még új dolgok, amiket azért hoztunk be az életünkbe, hogy egy kicsit felfrissítsük, hogy egy kicsit javítsunk rajta.

Takarítsunk többet

Ha elegünk van az állandó rendetlenségből és a koszból, kezdjünk el többet vagy többször takarítani. Szokjunk rá, hogy megtartsuk a rendet magunk körül.

Csomagoljunk előre

Különösen, ha éppen speciális étrendet követünk, érdemes előre dobozolni magunknak a másnapi ételünket. De költséghatékony lépésként is beilleszthetjük az életünkbe.

Mit veszünk fel másnap?

Találjuk ki előre, még előző nap este. Ezzel sok időt spórolhatunk a reggeli készülődés közben, és jut időnk másra, vagy csak tovább aludni.

A cikk itt még nem ért véget! A folytatásért kattintsatok a Ridikül oldalára

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek