Egyéb kategória

6 dolog, amit nem tudtatok Amal Clooney-ról

Az örök agglegénynek kikiáltott George Clooney fejét egy olyan nő kötötte be végül, aki élete minden területén sikeres, ráadásul még gyönyörű is. Nem lép ki annyira a rivaldafénybe, mint a többi sztárfeleség, leginkább azért nem, mert saját karrierjére koncentrál, ezért nem szerepel a bulvárlapok címlapján minden héten. Mi azonban azért szeretnénk vele foglalkozni – részben mert most lett negyvenéves, részben pedig azért, mert igazi ikon, aki karrierista és szerető családanya is egyben.

vous - 2018.02.20.
6 dolog, amit nem tudtatok Amal Clooney-ról

1. A libanoni polgárháború kellős közepén született

Amal Alamuddin néven született Libanon fővárosában, Bejrútban, 1978. február 3-án. A libanoni polgárháború kellős közepébe csöppent (a neve is „reményt” jelent arabul), amely miatt a családja hamar elhagyta az országot, és az Egyesült Királyságba, Gerrards Crossba költöztek. Amal mindössze kétéves volt, amikor el kellett hagynia a hazáját.

Objektum doboz

2. Nem felejtette el a gyökereit

Bár soha nem költözött vissza Libanonba, Amal soha nem felejtette el a gyökereit: a 100 Lives segítségével létrehozta az Amal Clooney Ösztöndíjat, amely minden évben lehetőséget ad egy libanoni diáklánynak, hogy az örményországi United World College-ben tanulhasson. Amal szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek minél több országban szerezzenek tapasztalatot, hiszen a nemzetközi oktatás teljesen átalakíthatja a fiatalok életképét.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Ridikül oldalára!

Ajánlott cikkek