kulcsár edina

„Csoda történt!”: Kulcsár Edina első gyermekével várandós

A napokban már szóba került, hogy Kulcsár Edina babát vár (még Sarka Kata is gratulált neki), azonban akkor tagadta, hogy első gyermekével várandós. Eljött az idő, mikor Edina maga árulta el, kisbabája lesz. 

Kulcsár Edina egy csütörtök esti posztjában még sejtelmesen utalt arra, hogy hamarosan egy újabb közös projekten dolgoznak együtt párjával, Csutival. 

Új project EGYÜTT! Nagy a boldogság, hiszen újra lehetőségünk lesz együtt dolgozni @csut.i-val, ráadásul ez nem egy egyszeri dolog lesz!

Objektum doboz

 – írta. Péntek reggelre azonban kiderült, ez új projekt első közös gyermekük lesz! 

Csoda történt, babát várok! 

– áll a Best címlapján. 

Objektum doboz

„Kiderült, hogy PCOS-em van, vagyis policisztás petefészek szindrómával küzdök, ami egy hormonális betegség. Drasztikus beavatkozást ajánlottak, de nem vállalkoztam rá, inkább úgy döntöttem, várok ” – nyilatkozta Edina a lapnak, aki azt is elmondta, alig várta, hogy megoszthassa az örömhírt párjával.

Vettem egy kiscipőt, betettem egy dobozba a pozitív teszttel együtt és ráírtam, hogy „Nagyon szeretünk.”

kulcsár edina story gála

Egy szépségkirálynő vajon mindig tökéletes?

Az ország legszebb lánya, szépségkirálynő, a Miss World Hungary 2014 nyertese – bárhogy is hívjuk, Kulcsár Edina szépsége vitathatatlan. De vajon vannak-e napok, amikor egy szépségkirálynőnek sem tetszik, amit a tükörben lát? Egyáltalán mit jelent számára a szépség? És van-e takargatnivalója? Kulcsár Edinával beszélgettünk hízékonyságról, tökéletességről, plasztikázásról, önbizalomhiányról és elfogadásról.

Edina Instagram oldalán is közölte a hírt, arról ír, nem így szerették volna bejelenti, de nagyon boldogok! 

A hír IGAZ! Nem igazán tudom leírni nektek, hogy mit is érzek! Egyelőre még én sem tudom felfogni, hogy kisbabánk lesz! Hihetetlenül boldog vagyok, hogy mi is átélhetjük ezt a csodát.


„Az az igazság, hogy még várni szerettünk volna a bejelentéssel, de a hasam rohamosan növekszik, így nem szeretném tovább rejtegetni, illetve SAJNOS már megjelent 1 vagy 2 cikk ezzel kapcsolatban a múlthéten... Szomorúan tapasztaltam, hogy az emberek fittyet hánynak egy kismama kérésére, csak azért, hogy megmutassák a világnak, ők írnak róla először, ezzel belegázolva az érzéseimbe...

 Habár még nagyon az elején vagyok, de már most is nagyon szép dologként élem meg ezt az időszakot. Én szerettem volna először megosztani veletek a nagy hírt, de ez most így alakult.

A babám egészsége érdekében hamar túltettem magam ezen, ( hiszen nem szabad idegeskednem ), de emberi oldalról nagyon csúnya dolognak tartom... Hiszek a sorsban, így azt gondolom ezt majd ,,ő” elrendezi! 
Most minden erőmmel az anyaságra szeretnék koncentrálni.

Remélem ti is velünk együtt örültök majd a ,,kis Edina“ vagy ,,kis Csuti” érkezésének, mert mi már nagyon várjuk! 

Objektum doboz

 Szívből gratulálunk!