Egyéb kategória

Nem csak a lila létezik! – Ezek a színek dominálnak 2018-ban

Túl a Pantone 2018-as trendszínén, összegeztük az év legdivatosabb színeit. Legyűjtöttük nektek, hogy milyen árnyalatokban lehettek idén a legdivatosabbak, sőt, azt is eláruljuk, hogy a sminketek és a hajatok színe mitől lesz igazán 2018-as. Csekkoljátok, legyetek bátrak, lépjetek ki a komfortzónátokból és újítsatok! 

vous - 2018.03.11.
Nem csak a lila létezik! – Ezek a színek dominálnak 2018-ban

Divat

Pantone szerint a 2018-as év színe, a lila. A 2017-es greenery, azaz a lombkoronazöld után éles váltás történt, jött az ultra violet fantázianévre hallgató lila, ami eddig remekül teljesít. Mondhatni duplán bebiztosította magát a trendszínek top 10-es listáján: a Vogue szerint a 2018-as tavasz/nyár színei között a levendula árnyalat is megtalálható.

divat-papucs-trend

Jobb, ha megszeretitek! 2018-ban is divat lesz a 2017-es nyár legnagyobb trendje

Ha divatról beszélünk, abban megegyezhetünk, hogy minden évnek, sőt, minden szezonnak megvan a közkedvelt és a finoman szólva kevésbé közkedvelt darabja. Valljuk be, az idei mumus a strandpapucs. Nos, ha ti is a papucsellenzők táborát erősítitek, van egy rossz hírünk: ezek a lábbelik tovább maradnak divatban, mint azt gondolnátok szeretnétek!

2018 trendszínei két ellentétes irányba mutatnak: az egyik oldalon egy erős, vibráló, élénk paletta áll, míg a másik egy fényes, amolyan tündéri, pasztell árnyalatokra bontható. 

Levendula

Forrás:
Vogue

Lila (ultra violet)

Forrás:
Vogue

Erőteljes rózsa 

Forrás:
Vogue

Égkék

Forrás:
Vogue
huawei honor telefon

Ha már kék…

… nemcsak a ruhátok, de telefontok is kékben pompázhat idén! Úgy tűnik, lecsengett a rózsaarany-láz, ugyanis a HUAWEI piacra dobta legújabb égszínkék készülékét, amit lehetőségünk volt egy hétig tesztelni.

A Honor 9 Lite szuper választás lehet, ha fontos nektek, hogy a készülék minél nagyobb kijelzővel rendelkezzen. Továbbá kifejezetten imádtuk kamerájának különböző funkcióit, például a szépítő effektet, ami többek között egy kattintással eltűntette a karikákat a hajnali szelfikről. 

Ha ezzel még nem győztünk meg titeket, akkor nézzetek szét a Honor Magyarország Facebook-oldalán, ahol a további színeket, funkciókat és érdekességeket is megtaláljátok! 

Világos zöld

Forrás:
Vogue

Katona zöld

Forrás:
Vogue

Tejfehér 

Forrás:
Vogue

Földszínek

Forrás:
Vogue

Vibráló sárga

Forrás:
Vogue

Csábító vörös

Forrás:
Vogue

Haj 

Tüzes vörös

A Vogue arról ír, hogy az igazi tüzes vörös haj az egyik legmenőbb. A 2018-as őszi, téli kollekciók bemutatóján abszolút dominál a modellek vörös haja, ami eszméletlen menő. Ha nem szeretnétek ennyire feltűnő színt, de egyébként bejön a vörös, azt javasoljuk, próbálkozzatok a Rose Leslie-féle lágyabb vörössel!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ultra violet

Ha már a Pantone szerint az év színe az ultra violet, illő lenne, ha megjelenne a hajszín-trendekben is. Természetesen meg is jelenik, az pedig már az egyénre van bízva, mennyire lila az a lila. Ha nem szeretnétek full lila hajszínnel nyomulni, a kékes- vagy, lilás-feketés haj a megoldás.

Objektum doboz

Objektum doboz

Gyöngyszőke 

Ez az álomszín az amúgy is világos hajú lányok kedvence lesz. Hol van már a mézszőke, hiszen ki ne szeretné, ha a haja az igazgyöngy színeiben pompázna, a mézescsupor helyett. 

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Faszén 

Fontos kiemelni, hogy ez nem egyenlő az ősz hajszínnel. A faszén lehet egészen fekete, de lágyabb barnás árnyalatú is. Jó választás lehet, ha már unjátok a gesztenye-, vagy csokoládébarna színt. 

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Smink

Hiába gondolnátok, hogy 2018-ban szinte bármilyen sminkben trendik lehettek, meghatározó irányelvek vannak! Egészen konkrétak az alábbiak, egyenesen a Vogue tolmácsolásában. 

Színes vonalak – véletlenszerű színpompa

Már többször írtunk nektek, arról, hogy mennyire rajongunk a színes – leginkább a fehér és kék – tusvonalakért.

De milyen színű is legyen az a tusvonal 2018-ban?

Amilyet csak szeretnétek! Lehet alul vagy felül, és ha bátrak vagytok, arra sem kell figyelnetek, hogy színben és árnyalatban passzoljon az általatok viselt ruhához vagy kiegészítőhöz!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Reflektorfényben a csillogó bőr

Értsd: a pucér, arcbőr-hatású bőr. A kellő mennyiségű highlighter használatával az arc 3D-ben pompázik, üde, friss és nem utolsósorban természetes lesz.

Nekünk ez nagyon bejön!

Objektum doboz

Objektum doboz

Neon ajkak

Ez a régi ismerős egészen biztos, hogy még 2018-ben is velünk lesz! A neon színek a divatiparban leáldoztak, de az ajkainkon idén is trendi lesz. Válasszátok a narancssárga, piros és a pinkneon árnyalatait! Ha bevállalósak vagytok, jöhet a kék is! 

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Erős, fekete szemek

A feket tusvonal szerelmesinek sem kell lemondani a trendiségről 2018-ban. A fekete szem továbbra is trendi, sőt ha lehet így fogalmazni még erőteljesebb lett. Fokozhatjátok a hatást extrém, éles vonalakkal is!

Objektum doboz

Objektum doboz

A cikk megjelenését a Honor 9 Lite támogatta! 

Ajánlott cikkek