gyerekvállalás egyke szülő ítélkezés vendégszerző

"Mikor jön a testvérke?" – Avagy ezért fáj, ha a gyerekvállalásról faggatnak

Sokszor, ahogy elnézem az embereket, gyakran eszembe jut, hogy milyen könnyen ítélkezünk mások felett. Kíméletlen magabiztossággal formálunk véleményt olyan dolgokról, amikről valójában fogalmunk sincs. És még a közösségi média sem kell ahhoz, hogy hangoztassuk a meggyőződésünket. Hogy miért írom ezt? A saját élményemből kiderül – kezdi történetét Judit, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Megyeri Judit írását olvashatjátok. 

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! ;) Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.

Ott van például az a hölgy, akinél gyakran vásárolok. Az a típus, aki nagyon közvetlen, állandóan csacsog, és mindig van néhány kedves szava a vevőkhöz – épp emiatt járok szívesen az ő boltjába. Egy kétévessel odahaza az ember lánya eléggé ki tud éhezni a felnőtt beszélgetésekre, még akkor is, ha az csak az időjárásról vagy más hasonlóan banális témáról szól.

A múltkor azonban történt valami, ami után először rossz szájízzel távoztam a boltból. A hölgy ugyanis azt firtatta, mikor lesz a kislányomnak testvérkéje. Nem vettem tolakodásnak a kérdéseit, pedig akár tehettem volna. Helyette illedelmesen válaszoltam neki, őszintén:

Nem tervezünk több gyereket.

"Komolyan? De kivel játszik majd? Olvastam, hogy az egykék felnőttként önzők és képtelenek szorosabb kapcsolatokat kialakítani…"  – megállíthatatlanul ömlöttek belőle a szavak, és közben a nézésében benne volt minden ítélkezés, rosszallás, becsmérlés. Minden, amit a "csak" egy gyermeket vállaló anyák valaha is kaptak.

Forrás:
Unsplash

Eközben nekem tengernyi dolog suhant át az agyamon: 

A hosszú, gyötrelmesen bizonytalan évek, a sok orvos, a számtalan vizsgálat, a kétségbeesett várakozás az eredményekre. A két vetélés, ami igazából három volt, csak az a harmadik túl korai, én azonban éreztem, hogy ott is elvesztettem valamit. A teljes reménytelenség.

Aztán a terhesség, amit először elhinni sem mertünk. A végeláthatatlan rosszullétek, és közben a rettegés, nehogy megint történjen valami…

terhes kismama anya

"A nőgyógyászom szerint egy kincsesbánya vagyok: IR, PCOS" – Szívszorító történet egy házaspár küzdelmeiről

„Amikor már egy éve elhatároztátok, hogy családot szeretnétek és ennek érdekében sehogy sem védekeztek – direkt nem használom a "próbálkoztok" gondolatmenetet, mert tudjuk, hol kell próbálkozni – és még mindig nem kopogtat a gólya, akkor megálltok egy szusszanásra és átgondoljátok, mi lehet a baj.” – A teljes cikket ide kattintva olvashatjátok. 

Átfutottak az agyamon az élmények, a történtek, aminek sem a férjemet, sem magamat nem akarom még egyszer kitenni. A kislányomat pedig végképp nem. Persze, egyszer talán lehetne egy testvére, de vajon megérné-e, ha az odavezető út szétzilálna mindent, amit eddig biztosnak hitt? Szerintem nem, a férjem szerint sem. A döntést pedig mi hozzuk, a következményeket mi vállaljuk, nem az oldalvonalról bekiabálók. És épp emiatt igyekszem nem ítélkezni mások felett.

Sosem lehet tudni, mi húzódik a háttérben, a mélyben, egy-egy döntés mögött. Egy párnak tökéletesen jó oka lehet arra, hogy egyáltalán ne vállaljon gyereket, ahogy egy sokgyermekes családnak is arra, hogy újabb babát tervezzenek. Lehet, hogy az a döntés, amit ők meghoztak, számunkra nem tűnik jónak vagy akár észszerűnek, de nem is a mi tisztünk, hogy ítélkezzünk.

Ne feledjük: mások életében mi csupán kívülállók vagyunk.