Egyéb kategória

5 + 1 szuper tipp, hogy ne fáradjatok el munka közben

A hétfő lassan indul, a kedd már kicsit könnyebb. Szerdán tudjuk, hogy hamarosan csütörtök, ami már végül is a hét második fele. Csütörtökön a pénteket várjuk, ami ha véget ér, máris hétvége. Változó, hogy ki mikorra fárad el a héten, vagyis melyik nap érzi azt, ő már a hétvégéig nemigen tud hatékonyan dolgozni. Persze vannak, akik szinte mindennap átélik ezt a hullámzást reggel, délelőtt, délben, délután és este. Hogy mikor fáradunk el a legjobban a munkában, és mit tehetünk ez ellen? Íme 5 + 1 szuper ötlet a szakértőktől!

vous - 2018.03.26.
5 + 1 szuper tipp, hogy ne fáradjatok el munka közben

Sokszor tapasztalhatjuk azt, hogy fáradtnak érezzük magunkat, például mert csökkent a vércukorszintünk, illetve az úgynevezett ‘általános fáradtság’ miatt, ami a napi bioritmusunkhoz kapcsolódik 

– kezdte a magyarázatot dr. Shilpi Agarwal szakorvos.

Egy másik szakember, dr. Will Cole szerint a napi fáradtság „a napi stressz mellékhatása is lehet, vagyis a szervezetünkben megnövekedett kortizolszint okozhatja többek között a napközbeni, illetve hétközbeni hullámzást és az egyre elhatalmasodó fáradtságot”.

Győri Zsófia Munkahelyet váltani nem csak lehet, kell is – elmondom, mikor és hogyan

Hosszú volt az éjszaka? Így éljétek túl a napot – fitten és ébren! 

Annak, hogy kialvatlanul indultok neki a napnak, nagyon sok oka lehet: áttanultátok az éjszakát, hosszúra nyúlt a fröccsözés, vagy egyszerűen csak képtelenek voltatok elaludni, a lényeg ugyanaz: a fáradtság és nyűgösség állandó, és úgy tűnik, mintha csak egy jó nagy adag kávéval lehetne helyrehozni a helyzetet. A tudomány szerint azonban sajnos a kávé nem sokat segít – az alábbi tippek viszont igen, már ha szeretnétek normális emberi lényként funkcionálni a suliban vagy a munkában.

Míg a délutáni kávétól, úgy tűnik, elmúlik a fáradtság, dr. Agarwal szerint ezt inkább el kellene kerülnünk, hiszen a kávéban lévő tejszín és cukor sokkal inkább erősítheti a fáradtság érzését, vagyis a kávé valószínűleg nem optimális módon hat. Vagyis ha a kávéban hiszünk, törekedjünk inkább a cukor mellőzésére.

A cikk folytatását keressétek a Ridikül oldalán!

Ajánlott cikkek