Egyéb kategória

Tavaszi nagytakarítás: így pucoljátok ki a kamrát

Akár nagyobb, akár csak egy mini éléskamránk van, a tavaszi nagytakarítás során ennek tisztításáról sem feledkezhetünk meg, főként higiéniai okokból.

vous - 2018.03.26.
Tavaszi nagytakarítás: így pucoljátok ki a kamrát

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy lakásunkban, házunkban éléskamrának is jutott hely, az rendkívül megkönnyítheti a mindennapi életünket. A tartós élelmiszerek, befőttek, fűszerek tárolására alkalmas hűvös helyiség kipucolása nem egy leányálom, mégis jobb letudni lendületből a nagytakarítás alkalmával. A NÉBIH Ételt csak okosan című élemiszerbiztonsági blogján összegyűjtött ehhez néhány jó tanácsot.

A kamratakarítás lépései

A takarítás legelső lépése a kipakolás.

Ürítsük ki az összes polcot, majd töröljük át tiszta, meleg vizes ruhával. Ha a polcokat papírral letakartuk, érdemes ilyenkor azt lecserélni, mert alattuk felhalmozódhatnak olyan ételmaradékok, amelyek vonzzák a hangyákat, molyokat.

takaritono-mi-szol-ellene-es-mi-mellette

„Úgy állok hozzá, mint a gyerekkérdéshez: senkinek semmi köze hozzá!” – Takarítónő pró és kontra

A napokban nagy vitát kavart a szerkesztőségben a „szükségünk van-e takarítónőre a hétköznapokban?” kérdésköre. Sokan ellene és sokan persze mellette szavaztunk – nyilván mindenki más élethelyzetben van –, az érvek és ellenérvek pedig csak úgy záporoztak. Elmondjuk, mi hogy állunk a kérdéshez, és miért.

Mindig felülről lefelé haladjunk, elsőként a legfelső polcot töröljük le, és így haladjunk lefelé. A polcok, szekrények tisztítása után következik a padló mosószeres vízzel történő felmosása. Ha megszáradtak a polcok és felszáradt a padló is, akkor pakolhatunk vissza mindent a maga helyére.

Objektum doboz

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Ridikül oldalára!

Ajánlott cikkek