Egyéb kategória

Környezetbarát módszerrel fogja előállítani söreit a világ legnagyobb sörgyártója

Környezetbarát módon fogja előállítani termékeit a világ legnagyobb sörgyártója, amelynek eredményeként 5 százalékkal tudja a csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását.

vous - 2018.04.14.
Környezetbarát módszerrel fogja előállítani söreit a világ legnagyobb sörgyártója

Az AB InBev belgiumi székhelyű vállalat egy olyan technológiát fejlesztette ki, amely az erjedés előtti malátázáshoz szükséges gázbuborékokat a víz és a komló forralása nélkül állítja elő.

A cég négy éven át kísérletezte ki a módszert egy leuveni üzemében, majd nagyobb mértékben két brit gyárában.

Az új előállítási mód miatt az elkészült sör semmit sem veszít ízéből, de kevesebb hőt és vizet használnak fel a folyamatban – adta hírül a The Guardian brit napilap.

A buborékok létfontosságúak a sör ízének meghatározásában. Hagyományosan a sörfőzés korai szakaszaiban fejlesztik a gázbuborékokat természetes főzési folyamatban, amelyhez rengeteg víz és hő szükséges.

Forrás:
Unsplash

Az AB InBev új módszere alapján forráspont alattira melegítik a főzetet, majd nitrogént vagy szén-dioxidot engednek a tartályba, hogy buborékokat képezzenek. Mivel a sört a kezdeti szakaszban alacsony hőmérsékleten főzik, így hosszabban friss is marad. A késztermékben található buborékokat hagyományos módon képezik a maláta keményítőtartalmának cukorrá alakításával vagy túlnyomással a hordózás során.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatást keressétek a Fyouture oldalán

Ajánlott cikkek