Egyéb kategória

Na ne, most komolyan ezeket fogjuk hordani tavasszal?!

"Most komolyan ez lesz a divat?!" – nagyjából ez volt az a mondat, ami elhangzott néhány ember szájából a szerkesztőségünkben, miután sikerült górcső alá venni az évszak sztártermékeit. Furcsa, megosztó darabok eddig minden évben előkerültek, de idén valahogy mégis sikerült túltolni az extrémitást. Jó ez nekünk?

vous - 2018.04.15.
Na ne, most komolyan ezeket fogjuk hordani tavasszal?!

A divatban az a jó, hogy nem kell vele soha teljes mértékben azonosulni. Mindenki kiválogathatja a neki megfelelő darabokat az adott évszak trendjei közül, viszont idén kicsit úgy éreztük, nincs nagyon miből válogatni… Persze az is lehet, hogy csak mi öregszünk, de úgy érezzük, 2018 tavaszán komoly problémáink vannak. És hogy mik ezek?

A meztelen táska

Nem ez az első próbálkozás, hogy divatba akarják hozni a mindent megmutató táskákat, korábbi években is fel-felbukkant belőlük néhány darab a budapesti utcákon. Akkor hálistennek ez elhalt, idén mégis hatalmas meztelentáska-rajzásra számíthatunk. És hogy mi vele a probléma? Azon kívül, hogy szerintem senki nem mutogatja szívesen az értékeit (meg a szeméthalmokat…), amit a táskája rejt, rendkívül környezetszennyezőek is.

2018-ra már elég nagy kárt okozott a divatipar a világnak, ne tegyünk rá még egy lapáttal!

A ronda cipők térhódítása soha nem érhet véget

Persze nyilván kinek mi a ronda, de az ormótlan, világ összes színében pompázó cipőkre kevesen mondanák, hogy ízléses.

Pár évvel ezelőtt már volt egy ilyen színes sportcipő-őrület, aminek annyi lett a vége, hogy rengeteg pénzt sikerült kiadni ezekre az "egynyári" darabokra.

Mi senkit nem bátorítanánk az ilyenek beszerzésére azokon kívül, akik már évek óta űzik a sportos vagy a túltolt extrém megjelenést – különben nagy valószínűséggel ez is csak a szekrény mélyén végzi pár viselés után.

Apa farmerja

A mom-, boyfriend- és girlfriendfazonok után itt az újabb őrület, a dad jeans, ami csak addig őrületes, amíg rá nem jöttök: ez is pontosan ugyanazt tudja, mint az előbb felsorolt három. Csak azért venni még egy bő farmert, mert idén ez a divat, teljesen felesleges. Ráadásul csak azért, mert az utóbbi pár évben a bővebb fazon a trend, nem kell vakon követni: a farmervásárlásnál inkább olyan darabokat részesítsetek előnyben, amikről tudjátok, hogy

  • jól érzitek magatokat benne;
  • megfelel a stílusotoknak; és nem utolsó sorban a testalkatotoknak
  • évek múlva is hajlandóak lennétek felvenni.

Persze azért van, ami tetszik

A kis napszemüvegek ugyan sokaknál kiverték a biztosítékot, mi mégis látjuk benne a fantáziát: a hatalmas kereteket ugyanis még Paris Hilton hozta divatba több mint tíz évvel ezelőtt, szóval lenne igény a vérfrissítésre. A barrett igazából soha nem ment ki a divatból, idén csak hangsúlyosabb szerepet kapott, ezért nem nyúlhattok mellé, ha most beszereztek egyet – már amennyire a hétköznapi stílusotok engedi. 

A nadrágkosztüm pedig örök darab, idén is imádjuk!

Szóval akkor mi a végszó?

Ugyanaz, amit már előttem is elmondtak ezerszer: ne az legyen az elsődleges szempont ruhavásárlásnál, hogy mi most a trend, hanem az, hogy ti miben érzitek jól magatokat. Hosszútávon hatékonyabb és olcsóbb megoldás, ha felismeritek a saját stílusotokat, tudjátok, milyen fazonok és színek állnak jól, majd eszerint válogattok – ebben pedig nem ciki segítséget kérni! 

Minden szezonban pedig felesleges új ruhákat vásárolni. Csak azért, mert valami most épp hatalmas hype-nak örvend, még nem kell ész nélkül rohanni megvenni. Tegyétek fel magatoknak a kérdést minden vásárlás előtt:

Vajon évek múlva is hordani fogom ezt a darabot jó szívvel?

Ajánlott cikkek