Anna Wintour

Anna Wintour 9 legnagyobb húzása, amellyel felforgatta a divatvilágot

Ha hinni lehet az internetes szóbeszédnek, Anna Wintour, az amerikai Vogue legendás főszerkesztője nyáron elhagyja a lapot. Még mielőtt ez bekövetkezne – ha egyáltalán bekövetkezik – összegyűjtöttük a főszerkesztők főszerkesztőjének 9 legendás húzását, amely a legnagyobbak közé emelte, illetve, amely mindenkit biztosított arról, hogy ő a legnagyobb.

Április elején kaptak szárnyra a hírek, hogy a 68 éves Anna Wintour 30 év után otthagyja a Vogue magazint, amelyet 1988 óta vezet. Állítólag júliusban vonul vissza, de a legfontosabb számot, a szeptemberit még az ő vezetésével rakják össze. Anna nemcsak főszerkesztő, hanem a Vogue kiadója, a Condé Nast művészeti igazgatója is 2013 óta. Valakinek biztosan átadja a stafétát, de

természetesen arról nincs hír, ki bújhat Anna legendás napszemüvege mögé.

Valószínűleg kevés jelölt jöhet szóba, hiszen a divatvilág jégkirálynőjének bundája kabátja sokakra túl nagy lehet. Ne felejtsétek el, Anna az, aki egyetlen szájhúzásával a süllyesztőbe küldi bármelyik divattervezőt. Sőt! Lehet, hogy róla mintázták Az ördög Pradát visel kegyetlen főszerkesztőjét, de a valóság állítólag sokkal rosszabb, mint a film. Anna mellett az asszisztensek nem partiznak és magas sarkú cipőt sem viselnek, annyit kell szaladgálniuk nap mint nap.

Wintour asszony karrierjétől bővebben írtunk már korábban, most 9 olyan húzását gyűjtöttünk össze, amivel fenekestül felforgatta a divatvilágot.

Anna Wintour vogue

Aki 14 éves kora óta ugyanazt a frizurát kéri a fodrásztól: 5 meglepő tény Anna Wintourról

Anna Wintourt senkinek sem kell bemutatni. A Vogue főszerkesztője 1988 óta dolgozik a legendás magazin vezető pozíciójában, idén pedig a világ legbefolyásosabb nőjévé választotta az amerikai Forbes magazin. Újszerű látásmódjával sorra rúgja fel a divat kőbe vésettnek hitt szabályait. Véleménye a magasba repítheti vagy tönkreteheti egy divattervező karrierjét. Nem csoda, hogy a neve lázban tartja a világot. Ha mindent nem is tudunk róla, most elárulunk 5 olyan tényt róla, ami garantáltan meglep majd titeket.

1. Pulcsi az első Vogue címlapon

Főszerkesztőként már az első számmal jelezte, hogy itt egy új éra kezdődik. A címlapra egy izraeli modellt tetetett, aki Guess farmert és Christian Lacroix Haute Couture pulóvert viselt. A kép hangulata olyan volt, mintha csak spontán lőtték volna, egyetlen szemcséje sem hasonlított a divatlap korábbi fotóihoz. Tele volt élettel, játékossággal, szertelenséggel. Ő volt az, aki divatba hozta a filléres és a haute couture darabok merész párosítását, amely ma már teljesen természetes, a stílusos megjelenés egyik záloga.

Objektum doboz
Objektum doboz

2. Madonna, a covergirl

Ő volt, aki a szupermodelleket egyszer csak sztárokra lecserélte. Az első híresség az amerikai Vogue címlapján nem más volt, mint Madonna. (Érdekesség, hogy az énekesnő 4 hónappal korábban, 1989 februárjában a brit kiadás címlapján is szerepelt. Az volt az első alkalom, hogy sztár került a Vogue címlapjára.)

3. Lefogyasztotta Oprah-t

Természetesen Oprah Winfrey-nek kötelező volt a Vogue címlapra kerülnie, de csak miután leadott majdnem 10 kilót. Hihetetlen, hogy Anna Wintour ezt a legnagyobb amerikai talkshow-királynőnél képes volt elérni, aki folyamatosan azt hangoztatta addig, hogy egy nő a kilóival is nő. Az az Oprah, aki 1998-ban végül címlapra került szinte nem is hasonlít önmagára.

Objektum doboz

4. Naomi, a királynő

Akit kicsit is érdekel a divat, az tudja, hogy a divatlapok szeptemberi száma a Biblia. Anna Wintour első szeptemberi számával, 1988-ban szeretett volna maradandót alkotni. Ez volt az a címlap, amelyen a fiatal Naomi Campbell szerepelt, akinek ez volt az első szóló borítója.

5. Egyszerre ketten

Wintour nagy találmánya volt, hogy nemcsak egy, hanem egyszerre kettő, három, vagy akár több modellt is a címlapon szerepeltetett. A ’90-es évekből több ilyen, mára klasszikussá vált címlappal találkozhattok.

Objektum doboz

6. Reneé, a sztár

Az első színésznő a Vogue nyitólapján Reneé Zellweger volt 1998-ban, aki a szeptemberi lapszám borítójára került. Innentől nem a modellek, hanem a sztárok uralták az amerikai Vogue-ot, ezzel növelve az eladásokat.

7. Sztárom a párom

Anna Wintour karrierje során összesen két sztárpár szerepelt a címlapon. 1992-ben Richard Gere és Cindy Crawford kettősét valószínűleg senki nem kérdőjelezte meg. Ellenben 2014-ben Kim Kardashian és Kanye West párosa elgondolkodtatta a világot arról, mit jelent a divat, és mennyire sznob dolog nem tudomást venni arról, hogy olyan emberek kapnak mérhetetlenül nagy figyelmet, akik „semmit se tettek le” az asztalra.

Objektum doboz

8. Babára várva

A Vogue történetében összesen két alkalommal jelent meg terhes nő a címlapon. 1919-ben egy illsztrált címlap volt az egyik, 2003-ban azonban Brooke Shields állt modellt Annie Leibovitz kamerája előtt.

9. Csak a Met, és más semmi!

Lehet Golden Globe, Oscar, Cannes, Anna Wintour csak egyetlen gálát ismer, a Metropolitan Múzeum divatintézetének jótékonysági estjét, a Met gálán, amely az ő nevével fonódik össze. A partin az intézet saját maga számára gyűjt pénzt, a gála tulajdonképpen a soron következő divatkiállítás megnyitója is egyben, amelynek tematikájához öltöznek azok, akik meghívást kaptak. Az ő jegyüket egyébként többnyire különböző támogatók fizetik ki, de a sztárok mellett több százan vesznek részt az év legbefolyásosabb partiján.

Objektum doboz

Ennyi.