ruhagyar

Káprázatos szobrok készültek egy emberéletnyi ruhából

Ti tudjátok mi történik a ruháitokkal, miután nem viselitek őket? Tudjátok, honnan kerülnek hozzátok? És azt tudjátok, mi lesz azokkal a ruhákkal, amelyeket sosem adtak el? A következő videó arra hívja fel a figyelmet, mennyi ruhát gyártunk le feleslegesen.

10 évvel ezelőtt a Tak Fat nevű ruhagyár 5000 embert foglalkoztatott. A kambodzsai gyárépület hirtelen csőd miatt 2009-ben egyik napról a másikra bezárt. Innen indul annak a videónak a története, amely több ezer megosztást kapott a Facebookon.

Objektum doboz

Von Wong multimédia művész és Laura Francois, a fenntartható divat egyik élharcosa együtt bukkantak rá az épületre, ahol egykor több ezer ruhagyári munkás dolgozott. A falak között rengeteg félig elkészült ruhára bukkantak, amelyek majdnem tíz éve álltak ott. Laura előadásaiban rendszeresen elmondja, hogy a fast fashion uralta divatipar az egyik leginkább környezetszennyező az iparágak között. Az utóbbi időben azt lehetett mindenhol olvasni, hogy az olajipar után a második legkörnyezetszennyezőbb, de a hivatalos statisztikák szerint a negyedik helyen áll.

Von Wong úgy gondolta, a ruhákból három óriási installációt alkot:

  • egy vízesést, amely azt a 2720 liter vizet jelképezi, amely egyetlen pamutpóló gyártásához kell.
©Von Wong
Forrás:
©Von Wong
  • a levegőt, amelybe a becslések szerint a ruhagyártás miatt 2030-ra egy év alatt 2.8 milliárd tonna szén-dioxid kerülhet (ez több mint amennyit 230 millió autó kibocsát).
©Von Wong
Forrás:
©Von Wong
  • a földet, amelyen évente 70 millió fát vágnak ki, hogy a ruháink nyersanyagává váljanak.
©Von Wong
Forrás:
©Von Wong

Összesen 2500 kiló ruhát használtak az installációhoz, amennyi ruhát kilóban egy átlag amerikai lakos birtokol élete során (na, nem egyszerre).

Felmerül a kérdés, miért nem hasznosították másképp a ruhákat, miért nem újrahasznosították őket, vagy adományozták el?

Az újrahasznosítás ebben a pillanatban nem olyan egyszerű, mint például más anyagok esetén. A textilek többsége ma már kevert szálas, így sokkal nehezebb ezeket az anyagokat kezelni, nincs még megfelelő technológia arra, hogy valamennyi anyagtípust újrahasznosíthassuk. Ráadásul jelenleg sokkal több ruha kerül gyártásra, és sokkal többet dobunk el annál, amennyit újra tudnánk hasznosítani.

Az adományozás sem lehetett megoldás: egyetlen ruha sem volt hordható állapotban, ráadásul tíz év alatt érte őket kosz, por, rágcsálók éltek a zsákokon. Az adományozással kapcsolatban még annyit, hogy az adományruha sokszor megöli a szegény országok helyi textiliparát, amely nem képes felvenni a versenyt a ruhaadományokkal. Természetesen adományba lehet és kell is ruhát adni,

de nem ez a megoldás, hogy így szabaduljunk meg a pillanatok alatt megunt ruháinkról. Sokkal kevesebbet kellene gyártani, és kevesebbet kellene vásárolni is.

cipő teszt

Meg tudjátok mondani, melyik cipő a drágább?

Tiniként épp a legmenőbb ruhámban billegettem magam, amikor anyu megjegyezte: „Ez az én lánykoromban is divat volt.” „A lánykorában, mi? Nem is volt lánykora!” – gondoltam duzzogva, kicsit biggyesztettem a számat, aztán megvontam a vállamat, és örültem a menő ruhámnak. Rendesen sokkolt, amikor újra divat lett a chocker, a kockás ing, a fehér ingre kombiné, a Martens. Hiába, minden visszatér, a tervezők inspirálódnak. De mi van akkor, amikor ez az inspiráció már inkább másolás, és nem is a korábbi évtizedekből, hanem egymástól koppintanak? Folytatás ITT!