Egyéb kategória

Babát vártok? Akkor sem kell kismamaruhákat vásárolni

Az életben vannak olyan időszakok, amikor indokoltnak tűnik új ruhákat vásárolni, mert egyszerűen új élethelyzetbe kerültünk. De biztosan fel kell vásárolnunk a fél ruhaüzletet ilyenkor?

vous - 2018.05.15.
Babát vártok? Akkor sem kell kismamaruhákat vásárolni

A ruhatárunk akkor tűnik egyik pillanatról a másikra nem kifejezetten megfelelőnek, amikor hirtelen új élethelyzetbe csöppenünk. Emlékszem, amikor kineveztek főszerkesztő-helyettesnek egy korábbi munkahelyemen, elkezdtem feszülni azon, hogy akkor most másképp kell majd öltöznöm. Holott semmi nem változott, a kollégáim is maradtak, csak éppen én kerültem olyan helyzetbe, amely feltételezéseim szerint megkövetelte az eggyel komolyabbnak tűnő ruhatárat.

Az öltözködés, az általunk viselt ruhák ugyanis segítenek abban, hogy kialakítsunk magunkról egy képet. Ha úgy tetszik a munkánk eszköze is lehet egy jól felépített ruhatár, a meggyőzés eszközévé válhat néhány minőségi darab. Az előléptetés nem az egyetlen helyzet, amikor úgy tűnik, egyetlen göncünk sincs. A következő helyzetekben érezhetitek úgy, hogy AZONNAL új ruhatárra van szükségetek:

  • a gimnázium utáni tanulmányok megkezdése
  • első munkahely
  • munkahelyi előléptetés
  • új munkahely
  • új munkahely magasabb pozícióban
  • kismamaság
  • hirtelen fogyás / hirtelen hízás
  • gyerekkel otthon
  • visszatérés a munkába
  • válás / új élet kezdete szenior korban

Forrás:
Unsplash / Olliss

Ahogy láttátok, az is szerepel a listában, amikor valaki kismama lesz, és teljesen átalakul a teste. Előfordulhat, hogy az egész ruhatárát le kellene cserélnie. Ilyenkor mégse rohanjatok a következő plázába, mert van néhány megoldásunk. Kismamaruhák helyett tegyétek inkább félre azt a pénzt későbbre.

Mit tehettek?

  • Kérjetek kölcsön ruhákat! Írjatok azoknak az ismerőseiteknek, akik már túl vannak a babavárás időszakán, hátha maradt nekik néhány nem használt kismamaruha a szekrényben. Néhány email vagy üzenet nem kerül semmibe.
  • Nézzétek át a párotok szekrényét! Méretes pólók, ingek, nadrágok kicsit átalakítva kismamaruhaként is jól működhetnek.
  • Lépjetek be Facebook-csoportokba! Itt kedvező áron juthattok hozzá használt ruhákhoz, amelyek sokkal olcsóbbak, mint az üzletekben lévő ruhák, ráadásul tényleg teljesen felesleges új darabokat vásárolni arra a néhány hónapra.

Van még ötletetek? Osszátok meg velünk!

Ajánlott cikkek