Egyéb kategória

Árulkodó jelek, hogy mentálisan és fizikailag is teljesen kimerültetek

Van úgy, hogy annyira bepörgünk a mókuskerékben, hogy az utolsó dolog, amivel foglalkozunk, az a testünk és az egészségünk. Pedig a szervezetünk pontosan tudja, mikor kell megálljt parancsolni, és kicsit visszavenni a tempóból. Ha ezeket a jeleket tapasztaljuk magunkon, azt jelenti, hogy valószínűleg mind mentálisan, mind fizikailag kimerültünk, és egy kis feltöltődésre, kikapcsolódásra van szükségünk.

vous - 2018.06.04.
Árulkodó jelek, hogy mentálisan és fizikailag is teljesen kimerültetek

Folyton idegesek vagytok

Teljesen mindegy, hogy éppen minden jól megy-e, vagy sem, pengeélen táncolunk, és az idegeink a pattanásig feszültek. Minden apróságra ugrunk, és úgy érezzük, hogy a testünk folyton „küzdj vagy menekülj” pánikreakcióban van, akkor is, ha egyébként semmi oka rá. Nem tudunk megnyugodni, stresszelünk a legapróbb dolgokon is, holott tudjuk, hogy semmi értelme.

Nincs motivációtok

Teljesen mindegy, hogy mennyire jó munkánk van, vagy mennyire élvezzük az edzést, az életünk rengeteg részében elveszítjük a motivációnkat. Nehezen találjuk meg azt, ami korábban feldobott minket, és úgy érezzük, semmi értelme törnünk magunkat, hiszen úgysem leszünk tőle boldogabbak.

A cikk folytaatásáért kattints a Ridikül oldalára!

alvas-lany-kave-faradtsag-kimerultseg

Forrás:
iStock.com
Ajánlott cikkek