Képernyőfotó 2018-06-06 - 21

Sokkolta a netet a szétnyílt hasizommal edző fitneszguru! De mit mond a szakértő?

Taryn Watson fitneszfanatikus anyuka videója, amin a szétnyílt hasizom igen jól látszik, az egész világot bejárta: sokakat az alienszerű látvány sokkolt, másokat maga a tény, hogy ennyire megváltozhat a test szülés után. Na de miről is van szó pontosan, és mit mond a szakértő?

Taryn kisfia, Benji az év elején született, és amint a hat hét pihenő letelt, azonnal edzeni kezdett, hogy mielőbb formába lendüljön, hiszen egész életében fontos volt számára a fitnesz. A friss anyuka szmára küldetés, hogy a nők tisztában legyenek azzal, hogy a diastasis – így nevezik orvosi nyelven a hasizom szétválását – gyakori tünete a kései terhességnek, de ez – a tévhittel ellentétben – nem betegség, és természetesen dolgozni is lehet a problémán.

Objektum doboz

Megkérdeztünk egy szakértőt, mi is ez a szétnyílt hasizom egészen pontosan, és mit tegyünk, ha a videóban látható anyukához – és sok millió nőtársunkhoz hasonlóan szerte a világban – hasonlóan minket is érint a probléma.

Kulcsár Vajda Enikő, az Anyatest Projekt szakmai vezetője, táncművész, edző, posztnatális specialista megerősített minket abban, hogy ez egy teljesen természetes jelenség: igazából, egy kis szóviccel, pontosabb lenne „szétnyúlt hasizomról”, azaz a hasfal megnyúlásáról beszélni.

Enikő elmondta, hogy ennek oka nem valamiféle „hiba” a nőkben, hanem a természet bölcsessége: a hasizmok találkozásánál levő linea alba nevű kötőszövetes vonal, ami a köldök vonalában lefelé-fölfelé található, megnyúlik, hogy így adjon helyet a növekvő méhnek. A friss kutatások  szerint gyakorlatilag mindenkinek van a terhesség harmadik trimeszterében.

Másként tekintünk rá, mint pár éve: ez nem súlyos probléma, ami műtéti beavatkozást igényel, hanem a természetes regenerációt kell szakszerű gyakorlatokkal megtámogatni.

IMG_0990
Kulcsár Vajda Enikő maga is anyuka
Forrás:
Anyatest Projekt

És hogy lehet-e edzeni ilyenkor? Nemhogy lehet, kell is!

„Azoknál az anyukáknál ugyanis, akiknél a szülés után nyolc héttel még jól érezhető a hasizmok, vagyis pontosabban a „kockák”, az egyenes hasizom szétválása, már célzottan érdemes ezen dolgozni. A gyakorlatok célja nem csak a „szépség” és a látszatra lapos has, hanem a hasfal funkciójának a helyreállítása: hogy megint feszesen, izmokból képzett fűzőként tartsa a hasi szerveinket. Szerencsére erre már többféle gyakorlatsor is elérhető - mint például az általam kidolgozott módszer is, ami a légzést, a hasizmokat és a gátizomzatot együtt veszi figyelembe” – emeli ki Enikő.

Szerencsére azt is megsúgta, hogy a hasfal némi munkával visszanyerheti eredeti feszességét. „A tapasztalataim nagyon jók: sokan jönnek hozzám workshopra vagy egyéni konzultációra, vagy csinálják az erre kidolgozott videósorozatot.

A legtöbben kisebb-nagyobb szétnyílással érkeznek, de ha célzottan végigcsinálják a hat- vagy nyolchetes gyakorlatsort, akkor ugrásszerűen javul a helyzet. Ilyenkor az egész hasfal feszesebb lesz, laposabb, jobb lesz a tartás, könnyedebb a mozgás, javul a kismedence- és a gátizom működése, és elmúlhat a hasizmok gyengeségéből fakadó derékfájás”.

IMG_0992
Könnyedén ellenőrizhetjük hasizmainkat
Forrás:
Anyatest Projekt

Taryn Watson videójával kapcsolatban az Anyatest Projekt alapítója megjegyezte, hogy a videó bizonyára direkt azért készült, hogy az edző bemutassa, milyen az, amikor van valami gond: a háromszögszerűen kicsúcsosodó has pont ezt mutatja, amilyen az első felvételen a hasa, aztán szép lassan visszaalakul egy laposabb pocakká. „Amúgy pont ez a mozdulat, a lábak páros emelése a földről nem javasolt szétnyílt hasizom esetén, nem segíti a regenerációt” – teszi hozzá Enikő.

Saját hasfalatok állapotát az alábbi gyakorlattal tudjátok ellenőrizni:

Objektum doboz
terhesség kismama

„Mi van, ha kijön belőlem az állat?” – őszinte félelmek az első szülés előtt

A terhesség – őasanyaság ide vagy oda – sok nőből kiváltja a sikítófrászt. Szerintem fontos, hogy beszéljünk ezekről a félelmekről, mert egyrészt léteznek, másrészt nincs annál jobb gyógyszer a félelemre, ha nyíltan beszélhetünk róla. A cikket ide kattintva >>> olvashatjátok.