otthon

Ezt nézik meg először a vendégek az otthonotokban

Amikor látogatók érkeznek hozzánk, előtte igyekszünk minél szebbé varázsolni az otthonunkat – többek között azért, nehogy szó érje a ház elejét. És bár sosem tudjuk meg, olykor igen jó lenne kideríteni, hogy mit is gondolnak a barátaink, ismerőseink rólunk, illetve a lakásunkról. És persze jó lenne azt is tudni, mit néznek meg leginkább a vendégek, hogy fel tudjunk készülni, és jó benyomást kelthessünk bennük. Mutatjuk, állítólag ezt nézik meg először a vendégek az otthonunkban.

Milyen illat van a lakásban?

Az egyik legfontosabb, hogy milyen illat csapja meg a vendégek orrát, amikor belépnek az otthonunkba. Ezért érdemes kellemes illatot varázsolni a lakásba, de sokszor az is elegendő, ha az éppen forró leves, sültek vagy friss sütemény isteni illata járja át az otthonunkat.

Feltöltöttük a bárszekrényt?

Ugyanis mindenki szeret válogatni, ezért jó, ha nemcsak egyféle bor vagy három doboz sör lapul a hűtőben, hanem mindenki megtalálhatja a bárszekrényben a neki tetsző italt vagy üdítőt. És az ásványvízből is legyen otthon szénsavas és mentes is – hogy tényleg mindenki kedvére választhasson.

Tegyünk mindenhová friss virágokat

Nemcsak a vendégek orrát kell ám kényeztetni, a szemüknek is adhatunk egy kis gyönyörködnivalót – ezt pedig a takaros rend mellett a friss vágott virág látványával érhetjük el a legkönnyebben. Egy csokor színes bokréta igazán fel tudja dobni a nappalit és a konyhát.

Nézzétek meg a további pontokat a Ridikül oldalán.

Forrás:
unsplash