vegán

Leálltam a hússal és tejtermékekkel - legalábbis megpróbáltam

Vegának lenni jó, tudom ezt kábé azóta, mióta életemben először ettem vega rakott kelt a Váci utca egyik éttermében anyukámmal. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán és - többnyire kényelemből - én is sokkal több húst ettem, mint kellett volna.

Pár hete viszont évek óta tartó hasfájás, egy dokumentumfilm és egy felháborítóan rossz tojásos reggeli után (ráadásul Budapest egyik legjobbnak kikiáltott kávézójában!) úgy döntöttem, itt az idő váltani. Azt ugyan nem tudtam még, mit fogok enni, de azt teljesen biztosan, hogy mit nem. De először is kezdjük bár ténnyel:

Ezzel természetesen nem akarok senkiben sem pánikot kelteni, de van, amivel fontos tisztában lenni: nem muszáj egyik napról a másikra leállni a húsevéssel (én sem tettem), de érdemes azon elgondolkodni, mennyi finom és egészséges alternatíva van. Sajnos tény, hogy még a mai napig nem tudjuk, hol a határ és az étkezés területén is túlfogyasztunk, 

az orvosok viszont jelenleg heti 4-5 húsmentes napot tartanak ideálisnak.

Úristen, de hát akkor mit lehet enni?!

Bárhogy is nézzük, a magyar konyha elképesztően húsközpontú és hajlamosak vagyunk a húsmentes ételekre egyszerűen csak "köretként" tekinteni. A magyar vendéglátás sincs sokkal jobb helyzetben ha a vega vagy vegán választékot nézzük, így sikerült az életmódváltás második napján belefutni az alábbi helyzetbe:

Szóval ha akarod, ha nem, vegetáriánusként rántott sajtot, vegánként max salátát lehet választani a legtöbb helyen. Úgyhogy a rossz hír az, hogy

muszáj lesz főzni.

A jó hír viszont, hogy éhen halni sem kell: az elmúlt hetekben készítettem csicseriborsós curryt, húsmentes fasírtokat, lecsót, de még főzeléket is. Reggelire általában magvas kenyeret ettem ajvárral és zöldségekkel vagy zabkását gyümölccsel. Édességet szinte egyáltalán nem ettem, de nyáron van egy csomó sokkal királyabb gyümölcs, szóval minek? Ja, és tartozom egy vallomással is: bűnöztem.

Klasszikus? Vegán? Gourmet? 3 kihagyhatatlan hamburgerrecept egy helyen! Cookta

Késsel-villával a Földért – Mire jó a húsmentes hétfő vagy a hétköznapi vegaság?

Imádom a húst. Többnyire bármilyen formában. Az utóbbi időben teljesen rákattantam a cafatos változatra. Tudjátok, amit lassúfőző edényben készítenek sok-sok órán keresztül, hogy végül szálakra puhuljon, majd úgy kerüljön a félbevágott szendvicsalap szorításába. A húst viszont az utóbbi időben meghagyom kulináris különlegességnek.

Elmesélem, miért.

A tapasztalataim azt mutatják, hogy a legtöbben a húsról sokkal könnyebben le tudnak mondani, mint a tejtermékekről és velem sem volt másképp. Már évek óta egyetlen komoly függőségem van, és az a reggeli nagy bögre tejeskávé - viszont tudtam, hogy erről muszáj lesz lemondani. 

Az első napok borzalmasak voltak a rizstejjel, kábé ilyen lehet, amikor az alkoholisták alkoholmentes sört kapnak. 

Bevallom, volt, hogy visszaestem, de így lassan két hét után már egyáltalán semmi bajom a növényi tejjel, de főleg rájöttem arra, hogy a reggeli kávé feketén az igazi. A legtöbb esetben (és a legtöbb elviteles kávés helyen sajnos) a tejet, a cukrot és a szirupokat csak azért rakják a kávénkba, hogy leplezni tudják a silány minőséget - szóval pár nap után nemcsak arra jöttem rá, hogy a metrópékséges kávé ihatatlan, 

de még az utcánkban lévő újhullámos kiskávézó is egy nagy sz*r. 

Hogyan tovább?

Nem tervezem, hogy örökre leállok a hússal és a tejjel, viszont próbálom ezeknek a fogyasztását a minimumon tartani. Elsősorban az alábbi élelmiszereknek próbálok búcsút inteni:

  • felvágottak és feldolgozott húsipari termékek
  • zsíros tej és tejtermékek
  • édességek
  • na meg persze az alkohol, hiszen ki ne kívánt volna meg néhány pohár fröccs után egy duplasajtos pizzát?

Ha ti is belevágnátok, fontos, hogy tudjátok, nem történik tragédia, ha egyszer-kétszer megbotlotok - a lényeg, hogyha előző este leszaladt egy sajtburger, másnap már ne szaladjon le a szalámis szendvics. Fogyasszatok minél több szezonális zöldséget és gyümölcsöt és ne féljetek kísérletezni az újdonsággal, azzal pedig ne törődjetek, mit gondolnak mások.

vegán

Kipróbáltam a lehetetlent: 5 napig CSAK nyers ételt ettem

A vegánokról szóló cikkem készítése közben gyakran elgondolkoztam azon, lehet, hogy nekem is le kellene mondanom a húsról? Nemcsak az állatok és a környezet, hanem a saját egészségem miatt is. Ötnapos kihívásnak ez túl könnyű feladat lenne számomra. Amúgy sem vagyok az a húst hússal típus. Így döntöttem a nyersétel vagy nyers vegán étrend mellett.

És hogy miért öt nap? Ez a mai nap témája a VOUS-n!