Egyéb kategória

Tíz tanács, hogy az irodában is fittek lehessetek

Legtöbben nyolc órát vagy akár ennél is hosszabb időt töltünk munkahelyünkön egy szék és egy asztal közé szorulva, nagyjából mozdulatlanul. Eközben a gerinc menti izmok elgyengülnek, a vállak és a lapockák körüli izmok görcsössé válnak, végtagjainkban pang a vérkeringés. Hogy éberek maradjunk, sorra isszuk a kávékat, munkahelyi stressz esetén pedig előszeretettel nyúlunk valami nassolnivaló után, hogy idegeinket megnyugtassuk.

vous - 2018.07.05.
Tíz tanács, hogy az irodában is fittek lehessetek

Persze este a munkahelyről elszabadulva még próbálunk elrobogni valamilyen sportlétesítménybe, ahol egy óra alatt akarjuk behozni az egész napos mozgáshiányt.
A megoldás azonban inkább az lenne, hogy napközben az irodában is figyeljünk jobban magunkra, tartásunkra, étkezésünkre, iktassuk be a mozgást valamilyen módon, és tanuljuk meg jobban kezelni a stresszt. Az alábbiakban 10 olyan tanács következik, melyek segíteni fognak, hogy az irodában is fittebbnek érezd magad.

1. Figyelj a tartásodra!

Olyan magas legyen a székünk, hogy a combunk vízszintesen, a talpak pedig laposan a talajon helyezkedjenek el. Székünk támassza meg a derekunkat. A képernyőnket helyezzük szemmagasságba, vagy kicsit lejjebb, 50-70 cm távolságra. Ülés közben törekedjünk arra, hogy a gerincünk semleges, azaz egyenes pozícióban legyen, a lapockáinkat igyekezzünk lecsúsztatni, vállainkat leszorítani, köldökünket próbáljuk enyhén befelé húzni. Ez a tartás bizony először nem túl kényelmes, mivel a mélyebb has- és hátizmokat is bevonja, tehát csak izommunkával érhetjük el. Így azonban nem lustulnak el a gerinc tartásáért felelős vázizmaink. Nyakunkat tartsuk hosszan, fejtetővel a plafon irányába törekedjünk.

nóri torna iroda

Gerinctorna a munkahelyen – 5 gyakorlat, 5 perc és viszlát, hátfájdalom!

A napi 8 órás irodai munka nemcsak mentálisan, de fizikálisan is megterhelő lehet. Pláne, ha az ember lánya elfelejt közben szünetet tartani, felállni, átmozgatni az elpunnyadt végtagjait. Pedig számos gerincbetegség és testtartáshiba elkerülhető lenne néhány olyan gyakorlattal, ami az irodában, munka közben is elvégezhető. Katonásan témájú napunknak köszönhetően Domokos Enikő személyi edző ebben segít nekem és nektek is >>>

2. Egy kis mozgás és nyújtás még ülve is végezhető

Ha azt érezzük, hogy nyakunk, vállaink kezdenek megmerevedni, kezdjünk el körözni a vállakkal, a fejünkkel, ezáltal nyújtjuk és átmozgatjuk ezeket az izmokat. Kapaszkodjunk a szék karfájába és rotáló mozdulattal fordítsuk törzsünk felső részét jobbra, majd balra, megtartva a nyújtó pozíciót pár másodpercig. Kulcsoljuk össze karjainkat, nyújtsuk előre, és hátunkat domborítva jól nyújtsuk meg, majd emeljük a karokat a fejünk fölé és így is nyújtózzunk egyet.

Fentről még mindig a kezek kulcsolásával egyik, majd másik könyökünket húzzuk hátra és lefelé. Majd a legvégén mindkét kézzel óvatosan húzzuk a fejünket előre, mellkasunk irányába. Székünkön ülve nyújtsuk ki és hajlítsuk be többször a lábakat, majd végezzünk bokakörzéseket. Ha sokat használjuk a klaviatúrát, időnként csuklónkat is tornáztassuk, illetve feszítsük hátrafelé a tenyerünket, ezáltal is nyújtva a csukló izmait.

3. Tarts rendszeresen szünetet

A szellemi munka sokkal megterhelőbb, ha néha nem szellőztetjük ki kicsit a fejünket. Emlékeztessük magunkat egy-másfél órás időközönként, hogy pár perc szünetet tartsunk. Ilyenkor álljunk fel a helyünkről és sétáljunk kicsit, lábainkat tornáztassuk meg, hogy visszaállítsuk a vérkeringést.

Végezzünk néhány nyújtó gyakorlatot, hajoljunk előre a nyújtott lábunkhoz, majd végezzünk egy kis törzshajlítást oldalra, hogy megnyújtsuk a törzs ülés közben megrövidült izmait. Ha van rá lehetőségünk, tegyünk egy pár perces sétát az iroda épületen kívül is, így egy kis friss levegőt is szívhatunk. Ha ez nem kivitelezhető, akkor legalább az ablakon engedjünk be friss oxigént időnként.

A további tippeket is olvassátok el!

Forrás:
Pixabay
Ajánlott cikkek