Sült csirkemell rizibizivel és gombaraguval

Klasszikus és kiadós: sült csirkemell rizibizivel és gombaraguval

A sült csirke és a rizibizi párosa igazi klasszikus, elsőre persze nem tűnik túl izgalmasnak, de jól fűszerezve és egy szaftos gombaraguval kiegészítve pazar - és nem mellesleg kiadós -, házias fogás kerekíthető belőle.

A sovány csirkemellet megvehetjük filéként is, de jobban járunk, ha csontosan vásároljuk, mert a csontjából, a hús lefejtése után egy jó kis levest főzhetünk, és a csontos csirkemell ráadásul sokkal olcsóbb is, mintha filét vennénk. Maga a filézés pedig nem olyan bonyolult, egy éles és hegyes késsel szépen a csont közvetlen közelében, egészen mellette kell bevágni és lefejteni a húst.

A csirkemellben soványsága mellett az is jó, hogy nagyon változatosan fűszerezhető, és gyakorlatilag bármilyen ízvilág jól áll neki. Ez alkalommal citromos, fehérborsos és római köményes gyors pácot kapott, pár perc pihentetés elég neki, hogy a fűszerek átjárják, de ha van időnk, néhány órát vagy egy éjszakát is pácolhatjuk a hűtőben. A citromnak köszönhetően nagyon finom omlósra sül, de azért nagyon jót tesz neki a szaftos gombaragu is, ami most fehérborral és kakukkfűvel készült, a rizibizibe pedig egy kevés póréhagyma is került, és bizony nem rontotta el.

Sült csirkemell rizibizivel és gombaraguval

Hozzávalók:

  • 4 csirkemellfilé
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 1 teáskanál őrölt fehérbors
  • 1/2 citrom leve
  • 2 evőkanál olívaolaj


A rizibizihez:

  • 25 dkg rizs
  • 1 póréhagyma fehér része
  • 20 dkg (fagyasztott) zöldborsó
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 teáskanál őrölt koriandermag
  • 5 dl víz vagy alaplé


A gombaraguhoz:

  • 30 dkg gomba - csiperke vagy laska
  • maréknyi fagyasztott erdei gomba - opcionális
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 dl fehérbor
  • 1 táskanál morzsolt kakukkfű
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 dl tejszín
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • só, bors

Az elkészítést nézzétek meg itt!

Forrás:
Depositphotos