vidám lányok

Három dolog, amit a legtöbben csak a huszas éveikben tehetnek meg

Az ember sokszor csak utólag visszanézve szembesül azzal, milyen lehetőségeket hagyott ki az életében. Ezért érdemes előre gondolkodni, hogy az ember valóra válthassuk vad és kevésbé vad terveit.

A huszas éveitek sok olyasmit tartogatnak, amik most talán nem tűnnek semmi extrának, de később sajnálni fogjátok, hogy nem használtátok ki jobban a rendelkezésetekre álló időt. Ezek azok a dolgok, amiket semmiképp ne hagyjatok ki.

Hogy barátokkal lakjatok együtt

Amikor az ember már kirepült a családi fészekből, de még nincs saját családja, komoly kapcsolata, remek alkalom kínálkozik arra, hogy a barátaival lakjon együtt. A közös albérlet nemcsak kényszer, hanem kaland is, melyben maradandó emlékeket szerezhettek. Meg fogjátok látni, milyen hamar elrepül ez az idő, hozzátok ki belőle a legtöbbet.

utazó lány
utazó lány
Forrás:
unsplash.com/Guilherme Stecanella

Hogy mindent hátrahagyjatok és utazzatok

Ha pedig mégiscsak megelégelitek a lakótársakat, mi tarthat vissza a világ felfedezésétől? Főleg, ha a munka sem köt annyira – lehet, hogy máshol jobb lehetőségek várnak. Persze, mondhatjátok, hogy kevés az időtök és a pénzetek, de ha rákerestek a neten, számtalan ötletet találhattok arra, hogy olcsón kijöjjetek. Higyjétek el, 30+-asan az embernek egyre kevesebb ideje és hajlandósága van nekiindulni, tisztelet persze a kivételeknek. 

Hogy rátaláljatok önmagatokra 

Érdemes megbecsülnötök a szabadidőt, amit magatokra szánhattok. Soha jobb alkalom nem kínálkozik egy kis jó értelemben vett és egészséges önzésre, mint a huszas évek, amikor az embernek még meg kell találnia önmagát. Ki kell találnia, mit akar, és el kell érnie azt. Van, akinek ez vágyak és tervek megvalósításában nyilvánul meg, másoknak azt kell megtanulniuk, hogyan állhatnak ki a saját érdekeikért. Bárhogy is legyen, alkalmat ad arra, hogy tisztába kerüljetek az igényeitekkel és kialakítsátok a határaitokat.