Lélek

5 egyértelmű jel, hogy a pasitok már nem szerelmes belétek

Érdemes odafigyelni a párotokra, mert könnyen lehet, hogy a mozdulatai és tettei hamarabb elárulják, hogy mit gondol vagy mit érez, mint a szavai. Sajnos előfordulhat, hogy nem őszinte és nem tájékzotat benneteket arról, hogy ő már nem érez úgy, mint korábban, vagy lehet, hogy még ő sem tudja, de a cselekedetei árulkodóak. Legyetek szemfülesek: íme 5 + 1 egyértelmű jel, hogy a pasitok már nem szerelmes belétek.

vous - 2020.11.28.
5 egyértelmű jel, hogy a pasitok már nem szerelmes belétek

1. Egyáltalán nem érdeklődik irántatok

Az egyik legnyilvánvalóbb jel, hogy a pasitok már nem szerelmes belétek, ha teljesen közönyösen viselkedik felétek. Nem érdeklődik a napotok vagy egyáltalán, az életetek iránt, nem érdekli, hogy hogy vagytok.

2. Mindenért benneteket tesz felelőssé

Szinte egyik napról a másikra úgy viselkedik, mintha nem is ő lenne: hirtelen minden porblémáért és bajért benneteket tesz felelőssé. Szerinte még a boldogtalanságának is ti vagytok az okai, ti akadályozzátok meg abban, hogy sikeres legyen – legalábbis a párotok ezt mondja, mert már nem szeret benneteket.

párkapcsolat alvás ágy harag veszekedés

Forrás:
Pexels

3. Mindig van kifogása a közös program ellen

Valahogy sosem ér rá mostanában, ha kettesben lennétek, ha végre mindketten ráérnétek egy közös programra, neki valahogy mindig közbejön valami, ami miatt le kell mondani, vagy már meg sem kell szervezni.

4. Nem tervez közös jövőt

Nem beszél a közös jövőtökről. Ha mégis beszél a terveiről, abban egyértelműen nem vagytok benne és ezt valahogy a tudtotokra is adja. Egyes számban beszél, csak a saját terveiről, és egyértelmű, hogy abban nektek nincs helyetek.

5. Nem számol be, nem magyarázkodik

Úgy érzi, nem kell elmondania, hogy hol volt és kivel, és ha rákérdeztek sem beszél, nem magyarázkodik, egyszerűen csak rátok hagyja, hogy gondoljatok azt, amit akartok, mert egyáltalán nem érdekli.

Ajánlott cikkek