Egyéb kategória

8 érdekesség, amit nem tudtunk a Titanic című filmről!

Ki ne ismerné és imádná a 90-es évek ikonikus filmjét, a Titanicot? Azonban vannak olyan érdekes információk, amiket talán eddig nem ismerhettek a film imádói. Mi most ezekből szemezgetünk!

vous - 2020.06.11.
8 érdekesség, amit nem tudtunk a Titanic című filmről!

1. Jack szerepére Brad Pitt, Christian Bale és Matthew McConaughey is jelentkezett, így mondhatni nagy dolog, hogy a szerepet végül Leo kapta, hiszen akkoriban még Leonardo még koránt sem volt annyira híres, mint napjainkban.

2. A film elkészítése többe került, mint a valódi Titanic megépítése. Míg a hajó 7.5 millió dollárba került, addig a film körülbelül 200 millió dollárt vett ki a készítők zsebéből

3. A film minden rekordot megdöntött, egy ilyen például az, hogy milyen hosszú ideig volt a mozik képernyőjén. 287 napig.

4. Mindenki emlékzik arra az ikonikus jelenetre, mikor Jack a hajó orránál áll és azt kiabálja: “Én vagyok a világ ura!” Ezt Leo rögtönzésének köszönhetjük, amit végül nem vágtak ki a filmből.

5. Kate Winslet filmben viselt ruhái azzal a kikötéssel készültek el, hogy nézzenek ki jól mind szárazon, mind vizesen.

6. Az a jelenet, amikor Jack lerajzolja a meztelent Rose-t, a forgatás legelső napjára esett, szándékosan. James Cameron ugyanis azt akarta, hogy a két, egymás számára teljesen ismeretlen színész között érződjön, hogy zavarban vannak egymás előtt. A jelenet előtt egyébként Kate megmutatta Leonak a felsőtestét, hogy ezzel is oldja a feszültséget.

7. Néhány jelenet igazi túlélők történetein alapul, például mikor a mentőcsónakba beültetnek két lányt, az édesapjuk pedig még a hajón áll.

8. 1995-ben James Cameron több, mint 12 alkalommal merült le a hajó roncsához, mert saját szemével akarta látni azt, és tudásának megfelelően akarta rekonstruálni a hajó elsüllyedését.

Ajánlott cikkek