Lélek

5 teljesen összezavaró jele, hogy a pasi szerelmes belétek

Merthogy sokszor úgy tűnhet, hogy a kiszemelt pasi, akivel szívesen randiznátok, akit szívesen megismernétek valahogy olyan jeleket küld felétek, amiből arra következtettek, hogy nem jöttök be neki. Aztán mikor továbbgonoljátok, arra a következtetésre juthattok, hogy mégis tetszetek neki, s amikor bátorítanátok, ő olyan jeleket küld, amik hatására mégis visszaléptek. Aztán kiderül, hogy fülig szerelmes belétek, csak olyan jeleket küld, ami teljesen összezavar benneteket és nem tudjátok kibogozni belőle, hogy mit is szeretne. Íme 5 teljesen összezavaró jele annak, hogy a pasi szerelmes belétek.

vous - 2018.08.01.
5 teljesen összezavaró jele, hogy a pasi szerelmes belétek

Nagyon komoly és/vagy nagyon csendes

Ismerős a helyzet, nem igaz? Állítólag az az egyik legegyértelműbb jele, hogy tetszünk egy srácnak, ha az illető nagyon komoly lesz a társaságunkban – mert így szeretné megmutatni nekünk, hogy ő érett felnőttként viselkedik. Óvatos és nem kockáztat. Pedig…

Betartja a “szabláyokat”

Vagyis valóban kivárja a három napot, mire felhív, és mindenféle udvariassági köröket fut, mert igyekszik mindent jól csinálni, nem akar hibázni.

telefon-mobil-ismerkedes-randi

telefon-mobil-ismerkedes-randi
Forrás:
iStock.com

Megsért benneteket

Hihetetlennek tűnhet, hogy ez is a szimpátia jele, de a fiúk hajlmosak arra, hogy bántó megjegyzést tegyenek, nehogy lebukjanak érzékenységükben. Az óvodában a lányok haját húzgálják, felnőve hajlamosabbak szavakkal piszkálni azt, akik szeretnek.

Túl hangosak, túl rámenősek

Pedig ezzel pont az ellentétes hatást válthatják ki belőlünk, mégis azt hihetik, hogy ha túl hangosak, felhívják magukra a figyelmet, vagy egyenesen harsányak, azzal imponálhatnak nektek.  Ugyanez a rámenősség is, csak egy kicsit pepitában. A végletek között ingadoznak: szerelmesek és nem tudják, mihez kezdjenek vele.

Kerüli a fizikai kontaktust

Nem kezdeményez. Kerüli azokat a helyzeteket, amikor “véletlenül” egymáshoz érhetnétek, vagy ha mégis van rá lehetőség, inkább kihagyja. Ha nem érdekelnétek, vagy csak játszanának, biztos, hogy kihasználnák a helyzetet. De így?

Ajánlott cikkek