Egyéb kategória

Ezek a nyár legnépszerűbb fürdői Magyarországon

Utolsó hónapjához érkezett a fürdők legnagyobb hazai megmérettetése, Az Év Fürdője közönségszavazás. A szervezők nyilvánosságra hozták a verseny három kategóriájának első tíz helyezettjét. 

vous - 2018.08.07.
Ezek a nyár legnépszerűbb fürdői Magyarországon

Idén nyáron már negyedik éve, hogy közel 200 magyarországi fürdő csap össze egymással. Az Év Fürdője versenyben most is a fürdőbe járó közönség dönti el, ki legyen a három kategória győztese: Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, és A Helyiek Kedvenc Fürdője. A különböző kategóriákat a fürdők mérete és ismertsége alapján hozták létre.
A verseny szervezője, a termalfurdo.hu elárulta, hogy július 31-ig melyik 10-10 fürdő kapta a legtöbb voksot saját kategóriájában. Itt látható az a 30 fürdő, amelyet a szavazók legjobban szeretnek pillanatnyilag hazánkban.

Borsod az élen a megyék harcában

A részeredmények szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyének mindhárom kategóriában van TOP 10-es fürdője, a legnagyobbak között kettő is. Nem panaszkodhat Baranya, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye sem, amelyeknek 3-3 fürdője szerepel a legjobbak között.
A megyék népszerűségi versenyén túl a július végi állás további izgalmas kérdéseket is felvet.

Hungarospa, Hajdúszoboszló

Hungarospa, Hajdúszoboszló
Forrás:
azevfurdoje.hu

Lesz-e megint duplázás a legnagyobb kategóriában?

A Hungarospa Hajdúszoboszló volt legelőször Az Év Fürdője 2015-ben. A szabályok értelmében 2016-ban nem indulhatott, de mihelyst újra megmérettethette magát, ismét megnyerte a legnagyobbak kategóriáját. Kérdés, hogy a Miskolctapolca Barlangfürdőnek, a 2016-os győztesnek sikerül-e megismételnie ezt a bravúrt. A TOP 10-ben mindenesetre ott van, újabb győzelmével azt bizonyítaná, hogy a legnagyobb fürdők rajongói nagyon hűségesek.

Megnyerhet-e fürdő egy másik kategóriát?

A verseny szabályai engedélyezik, hogy egy fürdő saját kérésére magasabb kategóriában induljon. A július végi TOP 10-ek alapján, könnyen lehet, hogy példátlan győzelem születik. A mórahalmi és a cserkeszőlői fürdők már győztek korábban Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában, igazi szenzáció lenne, ha közülük kerülne ki Az Év Fürdője 2018-ban.

Megfordul-e az állás a hajrában?

A termalfurdo.hu azt is elmondta, hogy a verseny nagyon szoros. Annak ellenére, hogy minden évben körülbelül 150 ezren voksolnak, akár néhány szavazat dönthet a dobogós helyezettek között, és hagyományosan a nyár második felében érkező, jelentős mennyiségű szavazat miatt is teljesen nyílt még a verseny.

Hungarospa, Hajdúszoboszló

Hungarospa, Hajdúszoboszló
Forrás:
azevfurdoje.hu

A szavazók is nyernek

A kedvenc fürdőjükre szavazatot leadók között wellnesshétvégéket, a majdani győztes fürdőkbe szóló belépőket és strandoláshoz kapcsolódó termékekre beváltható utalványokat sorsolnak ki. A wellnesshétvégéket a szervezők a tavalyi versenyt megnyerő fürdők közeléből választották. A nyeremények itt láthatóak.
A verseny 2018. augusztus 31-ig tart. Mindhárom kategóriában a legtöbb érvényes szavazatot szerzett fürdő nyer.
 

Ajánlott cikkek