Egyéb kategória

Meghan Markle különleges „képességéről” cikkeznek – Az emberek 1%-a hasonló hozzá

Azt már megszokhattuk, hogy Meghan Markle kapcsán minden hír. Különleges szépségével már tisztában vagyunk, most éppen különleges „képességéről” ír a brit The Sun bulvárlap.

vous - 2018.08.14.
Meghan Markle különleges „képességéről” cikkeznek – Az emberek 1%-a hasonló hozzá

Kevesen, az emberek mindössze 1%-a büszkélkedhet, hogy valamiben pont olyanok, mint Meghan Markle. Sussex hercegnéjáról a The Sun című brit lap írta meg, hogy a kétkezesek táborát erősíti, azaz nem jobbkezes, nem is balkezes, hanem mindkettőt ugyanolyan ügyesen és nagyjából ugyanannyit használja. A lap azt is tudni véli, hogy evés, ivás vagy gitározás során a bal kezét részesíti előnyben. Az írás során pedig a jobb keze a megfelelő számára, de a táskát is ebben cipeli.

A kétkezességre korábban rendszeresen büszkék voltak a szülők, mert zseninek találták a gyereküket emiatt. A kutatások szerint azonban a kétkezes gyerekek között gyakrabban fordulnak elő tanulási vagy nyelvelsajátítási problémák.

Objektum doboz

kéz

„És tudsz jobb kézzel írni?” – a leghülyébb kérdések, amiket balkezesként megkapunk

A világon kétféle ember létezik. Balkezes meg jobbkezes. Az én esetemben pedig kétbalkezes. Ha valaki jobbkezes, az szinte fel se tűnik senkinek. Ellenkező esetben viszont temérdek kérdést zúdítanak ránk, ha a bal kezünkbe fogjuk például a tollat.

A cikket ide kattintva olvashatjátok.

Ajánlott cikkek