Egyéb kategória

3 jellemző kifejezés, mely bemutatja a 21. századot

A 21. századot a hiper-, a virtuális, és a poszt- szavak jellemzik a leginkább. A jelentés és a hitelesség fogalmai jórészt a cybertérbe kerültek át, és ez messzemenő következményekkel bír az életünkre.

vous - 2018.08.15.
3 jellemző kifejezés, mely bemutatja a 21. századot

Poszthumán

Ez a kifejezés Donna Haraway 1984-es esszéjének, a Cyborg Manifestónak egyik kulcsszava. Haraway az identitás és az emberlét határainak elmosódására céloz ezzel a szóval, mely ötlet akkoriban még tisztán science fictionnek tűnt. Manapság azonban, ahogyan személyiségünk egyre inkább kiterjed a virtuális térben, tudásunk egy részét technikai eszközökön és felhőkben tároljuk, és mintegy kiterjesztjük elménket ebbe a képlékeny valóságba, úgy tűnik, a ’80-as években még meredeknek tűnő gondolatoknak egyre több valóságalapja van. 

A Miért-generáció

A szójáték Zadie Smith író esszéjéből származik, és az Y-generációra utal (az Y angolul kiejtve a miértre hasonlít). Ez a generációs felosztás nem annyira tudományos, mint inkább metaforikus: a Baby Boomerekkel kezdőik, akik a második világháború és 1965 között születtek; Őket követi az X generáció (Douglas Coupland megnevezésével élve), az 1960-as és 1980-as évek között születettek, majd következik az Y- generáció, az 1980-tól 2000-ig születettekkel; A Z generációba azok tartoznak, akik 2000 után születtek. Smith arról beszél, hogyan formálja a közösségi média a saját képére az embert, hogy aztán saját szolgálatába állítsa. Az Y és a Z generáció életét a közösségi média és az internet formálja, de vajon mindenki maradéktalanul elégedett ezzel? 

Objektum doboz

Catfishing

Az internet és a virtuális valóság a számos, pozitív lehetőség mellett nagy teret ad az illúzióknak és hazugságoknak. A catfishing azt jelenti, hogy valaki hamis online profillal lép kapcsolatba másokkal, és így félrevezti őket, és hamis kapcsolatot épít velük. A szó forrása egy 2010-es, Catfish című dokumentumfilm, melynek elég ironikus módon szintén megkérdőjelezték a valóságalapját. Az biztos, hogy mostmár nem hihetünk a szemünknek, és alaposan utána kell járnunk mindennek, amivel találkozunk. 

Ajánlott cikkek