Egyéb kategória

Hoppá! Demi Lovato drogdílere megszólalt a túladagolással kapcsolatban!

Szinte nem telik el egy nap anélkül, hogy ne derüljön ki újabb részlet Demi Lovato július 24-ei drogtúladagolásával kapcsolatban. Most az az ember szólalt meg, aki azon a bizonyos estén a drogot vitte Deminek.

vous - 2018.08.29.
Hoppá! Demi Lovato drogdílere megszólalt a túladagolással kapcsolatban!

Brandon Johnson a napokban a nyilvánosság elé állt, és beismerte, hogy ő volt Demi drogdílere, ráadásul rendszeresen szállított neki szereket, aznap is, amikor a szörnyűség történt. Nyilatkozatában elmondta, hogy a túladagolás napján állítólag az énekesnő hajnali 4-kor hívta fel azzal, hogy vigye át hozzá a szükséges pirulákat, mert lazítani szeretne. A díler át is ment és körülbelül reggel 7 óra körül jött el a sztártól, amikor még állítása szerint minden rendben volt. RÁ néhány órára, körülbelül délelőtt fél 12-kor találtak rá Demire, akkor már életveszélyes állapotban.

Objektum doboz

Johnsonról egyébként kiderült, hogy már többször letartóztatták különböző drogügyletek miatt, és volt, hogy megtöltött fegyverrel a kezében találtak rá a rendőrök, lakása pedig tele volt illegális lőszerekkel és drogokkal…

Ajánlott cikkek