Egyéb kategória

Sarolta hercegnő minden helyzetben feltalálja magát

Királyi családba születni nem hétköznapi életet vetít előre, Vilmos herceg és Kate Middleton azonban mindent megtesz, hogy gyermekeik is kivegyék a részüket mindabból, amiből az átlagos gyerekek is.

vous - 2018.09.14.
Sarolta hercegnő minden helyzetben feltalálja magát

A szülők fontosnak tartják a megfelelő tanulmányokat, melyeket nem lehet elég korán kezdeni, ugyanakkor az sem elengedhetetlen, hogy a gyerekek kövessék a királyi családban hagyományosnak számító sportokat, mely a férfiaknál a póló, a nőknél pedig a lovaglás.

Persze, neveltetés ide vagy oda, a piciknek saját egyéniségük van, és hónapról hónapra tanúi lehetünk annak, ahogyan változnak, és alakul a személyiségük. Az már most világosan látszik, hogy míg az elsőszülött György herceg inkább visszahúzódó, csendes típus, Sarolta hercegnő a társaság középpontja címre pályázik. Remekül feltalálja magát az egyes helyzetekben, itt például első, hivatalos kézfogását láthatjuk.

Objektum doboz

Hogyha vendégek érkeznek, mindig megkérdezi őket, kérnek-e teát, süteményt, ha pedig kell, rendre utasítja a fotósokat. Emlékszünk, hogy Sarolta hercegnő a kis Lajos keresztelőjén hogyan vitte el a showt, amikor a szertartásra sétáltak.

Objektum doboz

Igazán professzionálisan hozta hercegnői szerepét, ahogyan az újságíróknak integetett, amikor édesanyját mentek meglátogatni a kórházba, öccse születésekor.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek