Egyéb kategória

Ezt tanácsolja Rihanna fiatalabb énjének

A hírességek gyakran mutatnak, vagy legalábbis próbálnak jó példát mutatni és jó tanácsokkal ellátni követőiket. Rihannával sincs ez másként, még ha nem is mindig tudja megfogadni a saját bölcsességeit.

vous - 2018.09.17.
Ezt tanácsolja Rihanna fiatalabb énjének

Rihanna igazán elfoglalt mostanában, alighogy bemutatta Savage X Fenty nevű márkájának új kollekcióját, máris Clara Lionel nevű alapítványának Gyémántbálján volt jelenése, melyet nagyszülei emlékére hozott létre, és amellyel a hátrányos helyzetű fiatalokat igyekszik támogatni. 

Ez a sok feladat annyira igénybe veszi az énekesnőt, hogy gyakran reggelig virraszt, mire a végére ér a teendőknek. Nem csoda, hogy egyetlen, ám annál velősebb tanácsot adna fiatalabb önmagának: aludjon eleget. 

Objektum doboz

Rihanna idén töltötte be a 30-at, és többek között úgy emlékszik vissza a 2-vel kezdődő időszakra, mint olyanra, melyben több ideje lett volna aludni.  Persze, nem ő az egyetlen, aki nem piheni ki magát, a legtöbb embernek legalább 8 és fél óra alvásra lenne szüksége naponta. Aki teheti, mindenképp korán térjen nyugovóra.

Ajánlott cikkek