Egyéb kategória

Így hathat az alkohol a memóriátokra

A felnőttéválással sokan úgy érezhetik, hogy végre mindent szabad, ami addig tilos volt - így lehettek az alkoholfogyasztással is. A mámoros érzés csábító lehet, ám a mellékhatásai annál kijózanítóbbak. Az alkoholfogyasztás ugyanis meglehetősen sok káros hatással lehet a szervezetetekre. Többek között például a memória romlásához is vezethet.

vous - 2018.09.26.
Így hathat az alkohol a memóriátokra

Az alkohol és a memória közötti kapcsolatról számos tanulmány látott már napvilágot, most egy újabb jelent meg, amelyben a kutatók leírják, hogy a szeszes italok fogyasztása memóriaromláshoz vezethet.

“Az alkohol általá kiváltott memóriavesztés személyenként változó, és nincs meghatározva, hogy mennyi idő alatt jelentkezhet, de az szinte biztos, hogy az éveken keresztül tartó, rendszeres alkoholfogyasztás károsíthatja az agyunk kognitív és mentális funkcióit” – magyarázta a szakember. Hozzátette, hogy az alkohol miatti memóriaproblémák megkülönböztethetően más memóriaproblémáktól – míg bárkivel előfordulhat, hogy nem melékszik, hovát tette a kulcsait, de ha nem tudunk visszaemlékezni arra, mivel telt a napunk, az már sokkal inkább az alkohol számlájára írható. 

alkohol

alkohol
Forrás:
pixabay.com

Vagyis a mértéken felüli alkoholfogyasztás főleg a rövidtávú memóriánk romlásához vezethet, meggátolhatja, hogy ezek a rövidtávú emlékek átkerüljenek a hosszútávú memóriába. Ezzel pedig csak növekszik a kockázata a demencia kialakulásának főleg azoknál, akik egyébként is hajlamosabbak lehetnek rá.

A szakemberek szerint ezért is érdemes megfontolni, hogy legközelebb mennyi alkoholt iszunk – legjobb lenne a teljes megvonás.

Ajánlott cikkek