Lélek

A szeretet 7 típusa, amellyel mindannyian találkoztatok az életetekben

Bizonyára nem okozunk meglepetést azzal a kijelentésünkkel, hogy már az ókori görögök is foglalkoztak a szeretettel és a szerelemmel – megfigyelték, elemezték azt. Eszerint pedig megállapították, hogy a szeretetnek 7-féle típusa létezik, amellyel feltehetően mindannyian találkozunk az életünkben. S hogy melyik milyen intenzitással és mennyi ideig tart, az persze változó lehet. Mégis érdemes lehet elgondolkozni rajta, hogy mi vajon melyiket éltük már meg, és hogy melyik lehet számunkra a legfontosabb.

vous - 2023.10.04.
A szeretet 7 típusa, amellyel mindannyian találkoztatok az életetekben

Testi szerelem

Az intimitás és a testi szerelem iránti vágy az egyik, amit érezhetünk egy kapcsolatban a párunk iránt. A szerelem, a vonzalom, az erotika lehet az egyik megnyilvánulása a szerelemnek, amit a görögök Eros nevéhez kötnek.

Az elme szerelme

Ez az őszinte, plátói szerelem, amit akár egy barátunk vagy a testvérünk iránt is érezhetünk, de a párunk iránt is. Ezt a fajta szeretetet Philiának nevezték.

Játékos szerelem

A görögök szerint a szerelem, illetve a szeretet képes arra, hogy olyan legyen, mint egy játék, amit tánc és nevetés kísér. Ez a felszabadult gyermeki szeretet, amit ludusnak neveztek el.

Tartós vagy „örök” szerelem

Egy pár, egy házaspár között kialakuló szerelmet pragmának nevezték el – ez az a szeretet, ami lassan alakul ki két ember között egy párkapcsolatban, viszont annál mélyebb és annál tovább tart.

A lélek szerelme

Ez az önzetlen szeretetet jelenti, amit a többi ember, a többi élőlény felé érezhetünk. Az agapé nevet kapta a görögöktől a szerelem ezen formája, amelyik csak ad anélkül, hogy bármilyen viszonzást elvárna.

Az én szerelme

Mindenkiben van a saját maga iránti szeretet – csak annak mértéke más és más. A túlzásba vitt önszeretet vagy önimádat önző, nárcisztikus, de persze az önmagunk felé irányuló szeretetünk általában inkább egészséges mértékben van jelen az életünkben. A görögök ezt philautiának nevezték.

A gyermek szeretete

Az önzetlen szeretet másik formája, amit a szülők éreznek a gyermekeikkel kapcsolatban. Ez a természetes ösztönökön és a könnyed szereteten alapszik, amely magában foglalja többek között a megbocsátást és az áldozathozatalt is. A görögök ennek a storge nevet adták.

Forrás: Unsplash

Címkék: #szeretet #típus
Ajánlott cikkek