Egyéb kategória

Illegálisan vágták ki a világ legidősebb fáját

Peru és Brazília határában illegálisan vágták ki a világ valószínűleg legidősebb fáját. A Matsés rezervátumban egyébként mindenfajta favágás tilos, az esetet a természetvédők és a helyi bennszülöttek is dühítőnek tartják.

vous - 2018.10.27.
Illegálisan vágták ki a világ legidősebb fáját

Az óriás gyapotfáról az évegyűrűk alapján úgy tartják, hogy több, mint 5800 éves lehetett, körülbelül 40 méter magas, és a helyiek kultúrájának szerves részét képezte. Felnövekvő generációk sokasága látta és a tisztelte a fát.

„Megölték az Anya szellemét, azért, hogy elpusztítsanak minket is és a földünket” – mondta Kalahuaptl, az egyik helyi sámán.

Anna Golding, a Rainforest Protection Coalition (RPC) kutatója szerint a „baleset” nagyonis szándékos volt.

Objektum doboz

„A rezervátum nagy területein található kőolaj és gáz, az energiatársaságok pedig régóta lobbiznak a kormánynál, hogy feltárásokat végezhessenek a területen. A védett területeket már körülbelül a felére csökkentették, ez csak egy újabb kísérlet arra, hogy megszabaduljanak a helyi lakosoktól, akik azért harcolnak, hogy megőrizzék az örökségüket és az életmódjukat” – mondta a környezetvédő.

1991 és 2014 között az Amazon esőerdejének vesztesége megháromszorozódott, jelenleg percenként körülbelül 100 holdnyi területről vágják ki a fákat.
 

Ajánlott cikkek