Egyéb kategória

Demi Lovato már nem megy haza a rehabról ebben az évben

Demi mögött nehéz hónapok állnak, ám túladagolása óta gőzerővel azon van, hogy legyőzze függőségét és teljes mértékben felépüljön.

vous - 2018.10.31.
Demi Lovato már nem megy haza a rehabról ebben az évben

Demi Lovato, húga elmondása szerint 90 napja tiszta, ráadásul úgy tűnik ebben az évben már nem megy haza, és a chicagói rehabilitációs központban marad, ahol már az elmúlt hónapokban is azon volt, hogy leszámoljon szenvedélybetegségével.

Objektum doboz

“Demi nagyon komolyan veszi a józanságot, ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy a teljes gyógyulásig hosszú út áll még előtte. Fontos, hogy saját magáért akar tiszta lenni, de az is fontos, hogy családja és barátai látogatásainál mindig tudatosul benne, hogy más fontos személyek is vannak az életében, akik miatt muszáj harcolnia. Hálás, amiért egyáltalán életben van, és jelenleg bármire kész azért, hogy többé ne forduljon elő az, ami a közelmúltban történt.”

Címkék: #demi lovato
Ajánlott cikkek