Demi Lovato

Demi Lovatónak új szerelme van

Demi Lovato három hónapja van a rehabon, és nyilatkozatai szerint idén már marad is. Persze, olykor azért ki-kimozdul az intézményből, például egy randi kedvéért.

Az énekesnő elérte a 90 napos mérföldkövet a túladagolását követő rehabilitációban. De nemcsak ez ad okot számára az ünneplésre. Szombat éjszaka ugyanis randizni látták, a 27 éves divattervezővel, Henry Levyvel ültek kézenfogva egy szushi bárban, Beverly Hillsben.

Objektum doboz

Az elbeszélések szerint Demi jól nézett ki, és úgy tűnt, jól is van, nagyszerűen érzi magát újdonsült szerelme társaságában: boldogan mosolygott és nevetett a vacsora alatt. Talán hasonló tapasztalataik is segítettek nekik abban, hogy ilyen jól megtalálják a közös hangot. Korábban ugyanis Henrynek is meggyűlt a baja a drogokkal, ami az ő esetében is az elvonóra vezetett. 2016-ban azt nyilatkozta, hogy már középiskolás korában függővé vált, és 15 évesen járt először elvonón.