gyerek baba

Komoly károkat okozhattok a fiatal lelkekben

Viccesek, aranyosak és mindent elhisznek. De szabad-e visszaélnünk ezzel az ősbizalommal, amivel felénk fordulnak, vagy ne vegyünk mindent ennyire véresen komolyan és hagyjunk magunknak egy kis szórakozást?

– Anya, miért van csokipapír az ágyad mellett?

– Nem én ettem, hanem a cica, ő hagyta ott.

Elsőre talán még elhitte a fiam ezt a magyarázatot, habár kicsit furcsállta. Ma már vigyorogva jön, és zörgeti felém a papírt: „Anya, nézd, mit hagyott a cica az ágyad mellett!” Tudom, hogy tudja, hogy nem igaz, és ő is tudja, hogy tudom, mégis eljátsszuk, mert annyira jó! És persze mert hatalmasakat kacag rajta, pedig nála a csokoládé nem tréfa: halálosan komoly dolog. Semmi sem olyan fontos az ő életében, mint az édesség. Nem, nem túlzok.

Anna, szenior szerkesztőnk pedig ezt mesélte a minap: „A családi környezetben a válásokkal kapcsolatban, ha a lányom megkérdezi, ki miért vált el, vagy miért szakítottak, akkor általában azzal rendezzük le a dolgot, hogy a pasi/fiú nem ette meg az ebédet… Nem én találtam ki, de eddig még nem nagyon firtatta tovább a dolgokat, igazából tudja, hogy ez nem valós, de megnyugszik ettől a választól.”

De mi van akkor, ha komolyra fordul a dolog?

Mégis hol van a határ, azaz meddig mehetünk el? Van, hogy nem segít a szép szó, sem a fenyegetés, sem az ígéretek, se a zsarolás, én már csak tudom, mivel egy extrém nehéz természetű háromévest nevelek. S ilyenkor bizony néha az én számból is kicsúszik, hogy „itt hagylak, nem hoz semmit a Mikulás, beteg leszel, ha több gumicukrot megeszel” és társaik… Persze utálom őket, de egyszerűen felpörgött pulzussal és pattanásig feszült idegrendszerrel előtörnek belőlem a gyerekkoromban elsajátított minták, amik ellen józanul annyira küzdök.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
iStock