Puha Andrea

Ki boldog, és ki az, aki csak annak látszik?

Sokan, sok helyen próbálkoztak már a boldogság meghatározásával – több-kevesebb sikerrel. Nem is ez a célunk most, mert hogyan tudnánk megmondani mi, mi is a boldogság, amikor megannyi bölcs gondolkodó megtette ezt már előttünk, aztán vagy egyetértünk velük, vagy nem. És persze rögtön felmerül a kérdés, hogy és akkor mi újság az örömmel, van-e különbség a kettő között, és ha igen, akkor vajon micsoda.

Eszembe jutott egy ismerősöm, aki folyton mosolygott, amikor találkoztunk. (Már jó ideje nem láttam személyesen.) Akiről csak olyan emlékképet tudok felidézni, hogy mosolygott vagy nevetett. Még akkor is, amikor a szeme mást mondott. Merthogy volt olyan is, amikor bár mosolygott, de valahogy nem volt összhang az arcán. Olyankor előfordult, hogy csak néztem, és kerestem a hibát, hogy mi is az, ami nem stimmel, ami nem illik oda. Aztán rájöttem, hogy a szeme. Az jobban árulkodott mindennél. Azon látszott, hogy más az, amit mutat, és más az, amit érez. Le is vontam magamnak a következtetést: nem feltétlenül boldog az, aki mindig mosolyog.

De akkor ki?

Ha a folyton mosolygós, megkockáztatom: folyton vidám emberek nem boldogok, akkor két kérdés merül fel bennem. Az egyik, hogy miért erőltetik az állandó mosolyt, hiszen mindenki megértené, hogy néha nekik is lehet rosszkedvük, rossz napjuk – mindenkinek van. Fárasztó lehet egy mosolygós álarcot viselni nap mint nap, nem beszélve arról, hogy felesleges, különösen a barátaink előtt… Vagyis nem mindegy, hogy boldog-e valaki, vagy csak annak látszik… A másik kérdés pedig az, hogy akkor ki a boldog.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
Stocksnap