strand-vakacio-karib-tenger

Karibi álmok – ültem a Hungária körúti irodámban, minden nap jött a gondolat, hogy mennem kell

Hónapról hónapra tologatjuk magunk előtt az álmainkat. Majd holnap – mondjuk sokan, sokszor, és úgy szaladnak el az évek, hogy semmit nem valósítunk meg abból, amiről olyan sokat álmodoztunk.

Itthon maradunk. Nem építjük át a házat, vagy házat sem veszünk. Nem ülünk repülőre, nem táncolunk. Kihagyunk szerelmeket is. Nem tudom, miért… Nincs rá magyarázat. Vagy talán a félelem, a megszokás komfortja áll a háttérben. A „nekemúgysesikerülhet” kishitű érzése bír maradásra minket.

Van azonban olyan ember, aki képes kitörni a saját komfortzónájából. Képes elérni, megvalósítani azt, amit szeretne, és amikor megismerjük, akkor csak csodálkozunk: hiszen neki sem volt több pénze, több lehetősége, őt sem kényeztette jobban az élet. Talán csak abban különbözik tőlünk, hogy jobban akarta azt, amit akart. Talán csak bátrabb volt. És mert bátor volt: úgy rendeződtek a szálak, ahogy annak rendeződnie kell.

Kovács Krisztával, a karibiálmok.hu blog írójával beszélgettünk, aki alig két éve gondolt egy merészet, és megvalósította magának a karibi életről szőtt álmait.

Mivel foglalkoztál, mielőtt belevágtál ebbe a nagy kalandba?

Pénzügyi és HR főmunkatárs voltam a József Attila Színházban és bár szerettem a munkámat, a kisördög csak ott motoszkált bennem, hogy vissza kellene mennem a Karib-szigetekre, ahol azelőtt egy évvel pár felejthetetlen hetet töltöttem. Akkoriban pont a salsaiskolám fellépésére válogattam zenéket, néztem latin videoklipeket és akkor hirtelen egy iszonyú erős vágy támadt bennem, hogy szeretnék ott élni és megtapasztalni, milyen az igazi karibi táncos élet. Ahogy ültem a Hungária körúti irodámban, minden nap jött a gondolat, hogy mennem kell és mindez óriási dilemmát okozott. Iszonyú nehéz volt meghozni a döntést, hogy nekivágjak az ismeretlennek, nehéz volt elszakadni a megszokott és egyébként kellemes életemtől, az úgymond biztos, jó állásomtól és a „normális” élettől. A tánciskolám, a családom és a sok barátom is visszahúzó erő volt, így hetekig állandóan azon agyaltam, mitévő legyek és kértem jeleket az univerzumtól, hogy segítsenek a döntésben. Meg is kaptam őket. Még spirituális tanácsadókat és asztrológust is megkérdeztem. Mindannyian azt mondták, menjek.

Nem voltál érzelmileg elkötelezett, nem volt itthon visszahúzó kapcsolat?

Volt valaki, akivel el tudtam volna képzelni egy kapcsolatot, ő is velem, de úgy éreztem, nem vesz elég komolyan, így legalább ilyen téren nem volt visszatartó erő.

Féltél? 

Persze hogy féltem. Szinte mindentől, szó szerint. De hála istennek, az a félelmem talán kicsit nagyobb volt, hogy ha most nem lépek, akkor talán sosem merek majd… és mi lesz, ha megbánom. Nagyon nagy munka volt abban, hogy a félelmeimet félretegyem. Minden egyes félelmemet leírtam és az interneten hallgatott ezoterikus tanácsadók módszereivel igyekeztem mindet feloldani, illetve mindre megtalálni a megoldást, ha mégis bekövetkezne. Előtte csak egyetlen egyszer repültem egyedül: Portugáliába, így még ez a hosszú repülés is stresszelt egy picit.

Olvassátok tovább az interjút!

Forrás:
Pixabay