Egyéb kategória

György herceg „csúnya” karácsonyi szokást örökölt

A kis György herceg ugyanúgy korábban nyitja ki az ajándékokat, ahogyan édesapja, és nagyanyja, Diana hercegné is tette. 

vous - 2018.11.27.
György herceg „csúnya” karácsonyi szokást örökölt

Vilmos herceg egy rádióinterjúban fedte fel a családnak azon szokását, hogy jóval az ajándékozás előtt felkutatják a meglepetéseket. A herceg arról is beszélt, hogy mindannyian nagyon várják már a karácsonyt, a kis György herceg pedig nem is tudja kivárni, ő már bontogatja az ajándékokat. Ez a gyerekek szokása, akkor is, ha hercegek, tette hozzá.

Objektum doboz

Kiderült az is, hogy a karácsonyi ajándékok előzetes kibontása öröklődik a családban. Diana hercegné egy barátjának írt levélben, 1985 decemberében számol be róla, hogy az akkor három éves Vili ugyanúgy szereti mihamarabb kibontani az ajándékokat, ahogyan ő maga sem tud ellenállni ennek a kísértésnek.

Ajánlott cikkek