Egyéb kategória

Fordított adventi naptár

A Ridikül.hu szerkesztősége talált egy ötletet. Sajnos nem az ő lelkükből pattant ki, de legalább akkora öröm magunkénak vallani ettől kezdve a gondolatot. Mi is csatlakozunk hozzájuk, és reméljük, nektek, VOUS-olvasóknak is megtetszik a gondolat. A következőkben a Ridikül.hu főszerkesztőjének sorait olvashatjátok:

vous - 2018.12.01.
Fordított adventi naptár

Mert adni, így felnőtt fejjel, túl milliónyi adáson – kapáson… szóval jobb. Higgyétek el nekem.

Mi az a fordított adventi naptár?

A lényege, hogy nem kiveszünk belőle naponta, hanem belerakunk. Belerakunk olyan dolgokat, amelyeket jó célra szánunk.

Mi a Ridikül szerkesztőségében (sőt az egész cégünk összes kollégája) a jótékonysági naptár kedvezményezettjének egy olyan civil szervezetet választottunk, amelyet leukémiás, daganatos betegséggel küzdő gyerekek szülei hoztak létre. Azért választottuk őket, mert a szülők aztán igazán tudják, mire van a legnagyobb szükségük a végeérhetetlen kórházi napok során a piciknek.

Ők tudják igazán, milyen keserves lehet egy nap, amikor naponta többször is megszúrják a gyereket. Hol vérvétel, hol infúzió, hol injekció. Ők tudják, mekkora segítség egy színes, szivárványos bögre, amikor keserű gyógyszert kell belediktálni a gyerekbe. Milyen jól jöhet egy doboz zsírkréta, amikor várni kell a kezelésre, vagy egy pakli játékkártya, amikor lassan, cseppenként folyik le az infúzió és a gyerek sír és türelmetlen és fáj mindene. Leginkább a lelke. Mert nem érti, miért kell a rengeteg vizsgálat, szuri, fájdalom. Vagy műtét.

Forrás:
Pexels

Az érintett szülők számára mindennapos harc, hogy egyen, hogy igyon a gyerek (vagy fordítva, megértetni velük, hogy most, még egy ideig nem ehetnek-ihatnak). Ők tudják igazán, mekkora segítség néhány színes jutalomkarkötő, egy gyöngyfűzőszett, egy csillogó kistáska vagy egy még csillogóbb királylány-korona. Mekkora élmény egy színes mesekönyv, egy kirakó vagy hasznos néhány rajztábla, amin kényelmesen dolgozhat a gyerek. Milyen üdítő a friss narancslé, vagy netalán egy kis édesség, ha tényleg kell a vigasz.

Szóval most nekik pakolgatjuk a kis adventi naptárunkat szeretettel. Jó szívvel és adakozó kedvvel.

Engem személy szerint ma, ahogy ezt az anyagot írom, érintett meg először úgy igazán a karácsonyi hangulat, de leginkább egy órája, amikor kincsekre vadásztam, hogy legyen mit beletennem abba a naptárba és közben, ahogy láttam a kollégák visszajelzéseit. A felkiáltójeleket, az átdobált szívecskéket, a lelkes ígéreteket. Mert ez az ötlet átment. Simán, akadály nélkül.

Mi is találtuk – vigyétek tovább az ötletet és készüljön adventi naptár rengeteg. Adjunk idén sokat. Az idei évben rakjuk tele szeretettel, valódi gondoskodással, jószándékkal. Még nem késő eldönteni, nekikezdeni.

Gyönyörű adventet kívánunk!”

Ajánlott cikkek