Egyéb kategória

Erős nőknek, erős nőkről – 3 könyv a fa alá, amely megváltoztatja az életről alkotott képeteket

Mintha 2018 a női szerzők éve lett volna: sorra jelentek meg olyan könyvek, amelyekre muszáj odafigyelni. Már csak azért is, mert olyan sorsokkal ismerkedhettek meg, amelyek nagy befolyással lehetnek rátok is. Az pedig csak hab a tortán, hogy a szerzők egytől egyig magyar nők, akiket érdemes megismernetek.

vous - 2018.12.05.
Erős nőknek, erős nőkről – 3 könyv a fa alá, amely megváltoztatja az életről alkotott képeteket

Hercsel Adél: Láthatatlan pokol

Bántalmazás, családon belüli erőszak, bántalmazott, túlélő, #metoo, áldozathibáztatás, kettős mérce. Szavak, amelyekkel mintha akkor kezdtünk volna igazán ismerkedni, mikor kirobbant a Weinstein-botrány. Nem állítjuk, hogy azóta mindenki megtanulta ezeket a fogalmakat, vagy felismeri, ha éppen áldozathibáztat vagy nem megfelelő szavakat használ. A tanulás része azonban a nyitottság, az újraprogramozás, és olyan történetek megismerése, amelyek kifezetten érzékenyítenek bennünket.

Hercsel Adél – akivel már olvashattatok beszélgetést a VOUS-n – legújabb kötetében a nők történetei mellett megjelennek a férfi bántalmazottak és a gyermekkori történetek is. A kötet azoknak is érdekes és hasznos, akik soha nem éltek át bántalmazást, de nem is tudnak arról, hogy a környezetükben ilyen történt volna. Lehet, hogy néhány történet segít abban, hogy felismerjétek, van, akinek szüksége lehet a segítségre. És ekkor már tudni fogjátok azt is, hogyan állhattok mellé.

Objektum doboz

Süel Csillag Zsuzsi

„Nem vagyok érintett, de mélységesen felháborít a nők bántalmazása”

Bohém, vidám és magas rezgésű ruhák – ez a Süel, amely sokat tett azért, hogy a magyar kötött ruhákat ne azonosítsuk unalmas, öreges darabokkal. A márka azonban ennél sokkal több: a társadalmi felelősségvállalás komoly mozgatórugó náluk. Részt vesznek a Fashion Revolution kampányban, hogy megmutassák, kik készítik a Süel ruhákat. A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján pedig jótékonysági műhelyvásárt tartanak – sorozatban ötödik éve. A márka tervezőjével, Csillag Zsuzsival beszélgettem.

Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak

„Ugyan már, pár nő nyomora ki a fenét fog érdekelni?” Ezzel és ehhez hasonló kommentek tömkelegével találkozott a szlovákiai magyar írónő, Durica Katarina, aki új regényében Dunaszerdahelyre kalauzol bennünket. A ’90-es években járunk, három nő ugyanabban a nyolcemeletes panelházban lakik egy olyan városban, amely szó szerint maffiauralom alatt áll. A könyvhöz több tucat interjút készített olyan nőkkal, akik a maffia áldozatai voltak, olyan férfiakkal, akiket megfenyegettek, megvertek, vagy éppen mindenüket elveszítették, anyákkal, akiknek maffiózó lett a gyermekük.

Durica Katarina élettörténete is kacskaringós, sokat meríthettek belőle, ha elolvastok néhány vele készült interjút. Azt se hagyjátok ki, ahogyan mesélni tud. Valamennyi regényét szívből ajánljuk, de a kedvencünk ez a legutóbbi. Tiszteljük azt a bátorságot és érzékenységet, amellyel a témához nyúlt.

Objektum doboz

Pfliegel Dóra: Feleséged története

Ezt a könyvet minden férfinak el kellene olvasnia. És minden nőnek is. Házasság előtt. Válás közben. És utána. Olyan monológgal találjátok majd szembe magatokat, amelyeket soha nem szeretnétek végighallgatni a másiktól. De azt sem szeretnétek, ha bennetek jelenne meg a késztetést, hogy végigmondjátok. Pfliegel Dóra elvált, a könyvében pedig egy fiatal nő belső vívódásait tárja elénk. Mi van akkor, ha az öröknek hitt házasság mégsem működik? Ha megcsalnak bennünket? Ha megszégyenülünk mások előtt? Kinek mit jelent a bűn? Mit tesz velünk a bűntudat?

A Feleséged története annyira átütő, hogy máris a színpadi adaptációján dolgozik a szerző, Tollár Mónika dramaturg (akivel egy másik projektje kapcsán beszélgettünk korábban), és Kovács Patrícia színésznő. Alig várjuk, hogy lássuk!

Objektum doboz

barbie

#MoreRoleModels – 20 inspiráló magyar nő, akikről Barbie készülhetne

A nemzetközi nőnap előtt néhány nappal mutatták be az új Barbie-sorozatot, amelyet híres, inspiráló nőkről készítettek. A babák közül eddig mindössze három kapható kereskedelmi forgalomban, de összesen 14 nőről mintáztak babát.

A cikket ide kattintva olvashatjátok >>>

Ajánlott cikkek