Egyéb kategória

Ez lehet az Alzheimer-kór első jele

Már jóval a diagnózis előtt vannak jelei annak, hogy valakit esetleg érint az Alzheimer-kór. A tudósok egy új kutatásban arra keresték a választ, hogy hogyan lehet felmérni korai szakaszukban a kognitív változásokat.

vous - 2018.12.23.
Ez lehet az Alzheimer-kór első jele

Sok anekdotikus történetet hallhatunk idős emberekről, akik eltévedtek a boltból hazafelé menet, vagy akiknek be kell állítaniuk a GPS-t, hogy eljussanak a rendszeres orvosi ellenőrzésre. Az ehhez hasonló navigációs problémák azonban sokkal nagyobb gondot jelezhetnek, mint egyszerű, hétköznapi figyelmetlenség. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a navigációs nehézségek már jóval a memóriavesztés és az Alzheimer klinikai diagnózisa előtt megjelennek.

Az Alzheimer-kór összefügg a tájékozódási képességgel

A Washingtoni Egyetem kutatói arra kérték a kísérletben résztvevőket, hogy minták és útjelzők segítségével navigáljanak egy számítógépes labirintusban. A résztvevőket három csoportra osztották: a korai stádiumú Alzheimer-betegekre, az Alzheimer-kór korai jeleit mutatókra (preklinikai Alzheimer-kór) és a klinikailag egészséges emberek kontrollcsoportjára. A vizsgálat eredményei szerint a preklinikai Alzheimer-kórban szenvedő egyéneknek több nehézségük adódott a feladat elvégzésével.

Olvassátok tovább a cikket!

Forrás:
www.pixabay.com
Ajánlott cikkek