vous olvasó karácsonyfa

„A nagy rohanásban, szerzésben, osztásban már nem tudom, hol maradt el az IGAZI karácsony”

Ma kaptam egy képet. Nyílik az ibolya egy barát kertjében. Bár nincs éppen fagy, azért alig hiszek a szememnek. Tetszik ez a decemberi, dacos, didergősen is mosolygós, az életet választó kis bátor virág. Nem örökzöld, hogy veszélytelenül szembeszálljon az időjárással, szerintem érzi is, hogy vakmerő dolog így, ilyen bolond virágzásba kapni télvíz idején… de van hite, az biztos.

Túllép határokon. Túllép elvárásokon. Túllép időn, körülményeken. Lehetne példakép is, így karácsony tájékán, amikor minden erőfeszítésünk ellenére már most látom, kevés jót tudok majd átmenteni az ünnep előtti napokból az ünnep utáni napokba.

Tudom, másokkal együtt szidom majd az ünnepet, lóhalált futok a saját elvárásaimmal, és rongyos idegrendszerrel, kimerülten rogyok le a karácsonyfa alá. Ami megint nem lett alternatív, megint egy haldokló, száradt tüskéit hullató fenyő alá teszem az ajándékokat, amiket megint úgy vásároltam meg.

Minden évben megfogadom, többé nem költök pénzt karácsonykor, kivonom magam a nagybeszerzés ámokfutásából, a tülekedésből, a halmozásból, és legfeljebb pár szép gondolattal ajándékozom meg a szeretteimet. Meg idővel, öleléssel, nagy együttjátszásokkal.

Olvassátok el a cikk folytatását is!

Forrás:
depositphotos