Téli bőrápolás 4 lépésben természetes kozmetikumokkal

12 natúrkozmetikum, amit örülök, hogy megismertem 2018-ban

A blog kicsivel több, mint 5 éves létezése alatt, a 2018-as év volt az, amikor a legtöbb új márkával és új termékkel volt lehetőségem megismerkedni.

Ebben nyilván nagy szerepe volt annak is, hogy részt vettem a németországi bioszépség kiállításon a Vivaness-en, illetve az is, hogy egyre több magyarországi natúrkozmetikai márka keresett meg, hogy termékeiről hiteles visszajelzést, véleményt kapjon tőlem. Ebben a bejegyzésben a tavalyi év 12 – számomra leginkább bevált- újdonságát gyűjtöttem össze számodra:

Arcápolás

NOURISH ORGANICS PROTECT HIDRATÁLÓ ARCKRÉM

Ez a krém egy tégelyben tartalmazza mindazt, amit elvárok egy arckrémmel kapcsolatban; szuper hidratáló, könnyed textúrájú, nagyon gyorsan beszívódik, nem hagy maga után ragacsos vagy zsíros érzetet és egyszerűen pihe-puhává varázsolja a bőrömet. Telis-tele van C-vitaminnal, és olyan ápoló és tápláló összetevőkkel, mint például a csipkebogyó olaj vagy az aloe vera por. Az antioxidánsokkal turbózott formulának hála a krém pajzsot képez bőröd és a negatív környezeti hatások közt és segít megtartani annak legjobb formáját.

Objektum doboz

BODHI & BIRCH SUPER 25 BOTANICAL SZÉRUM

A Bodhi & Birch Szuper 25 Növényi Széruma teljesen levett a lábamról és azóta is azt használom szinte minden este lefekvéskor. Nekem nappalra egy kicsit sok lenne, de éjszakára igazi luxus. Reggel pedig olyan bőrrel ébredek, amilyet mindig is szerettem volna.

A szérum nálam nem csak bőrpuhító, de rugalmasságot fokozó és pirosságot csökkentő, gyulladást lenyugtató hatást is mutatott. Rendbe hozta irritált, kipattogzott arcbőrömet is. Formulájában gyümölcsök, magvak és bogyósgyümölcsök olajait keverték a tápanyagok tökéletes kombinációjává, s így egy kiváló bőrregeneráló és öregedésgátló készítmény született.

Objektum doboz

WHAMISA HÁMLASZTÓ PÁRNÁCSKÁK

Mindig is érdekeltek a koreai kozmetikumok és a sok-sok lépéses hagyományos koreai arcápolás, ám mivel általánosságban ezek a termékek nem a természetes összetevőikről híresek, így távol tartottam magam tőlük. Erre tavaly megismerkedtem a Whamisa márkával, ami nem csak, hogy koreai de ráadásul még organikus minősítésű is és egy csapásra szerelembe estem.

Objektum doboz

Már korábban is olvastam termékteszteket a természetes kozmetikumokat kedvelő bloggerek köreiben, de így, hogy személyesen megtapasztaltam, hogy mit is tudnak ezek a készítmények már teljes vállszélességgel beálltam én is a rajongók sorába. Számos terméket kipróbáltam, de leginkább ezek a hámlasztó párnácskák ragadták meg a figyelmem; 3 féle változatban elérhetőek, így minden bőrtípusra van megfelelő termék.

Egészen megváltozik a véleményed a hámlasztásról, ha egyszer kipróbáltad ezeket a pihe-puha anyagból készült, ujjra húzható és rendkívül kíméletesen munkálkodó párnácskákat. Ha nem szeretnéd egyből az egész csomagot megvenni, minták is vásárolhatóak, így kikísérletezheted melyik változat való a leginkább neked.

A további termékekért kattintsatok ide >>>