Egyéb kategória

Tegyük helyre a dolgokat: a futás nem árt a térdnek!

Biztos találkoztunk már olyanokkal, akik kifogásokat kerestek, ha a rendszeres testmozgás került szóba. Sok furcsa ellenérvet hallottunk már, ezek közül az egyik általánossal foglalkozunk most: “A futás árt a térdnek.” Annak ellenére, hogy bizonyos helyeken a csapból is ez folyik, ki kell igazítanunk a tévedést.

vous - 2019.02.03.
Tegyük helyre a dolgokat: a futás nem árt a térdnek!

Semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra vonatkozólag, hogy a futás ártana a térdnek. A legtöbb térdfájás, ami a futókat kínozza nem a térd ízületből, hanem máshonnan ered.

1. A futók térde nem sérül sűrűbben, mint azoké, akik nem futnak.

Egy tanulmány szerint, amiben 18 éven át vizsgáltak futókat és nem futókat, míg a futók 20 százalékánál jelentkezett ízületi gyulladás, addig a nem futók körében ez az arány magasabb volt – összesen 32 százalék.

2. A fent említett adatok kortól függetlenül igazak!

Közismert, hogy ízületeink kopnak az öregedés során. Azt azonban semmi sem bizonyítja, hogy a futás gyorsítaná ezt a folyamatot, sőt! Nem egy esetről tudunk – személyes tapasztalatok alapján – ahol egy közepesen aktív, nem erőltetett futó program csökkentette az öregedés következtében fellépő ízületi kopás mértékét!

A további 3 pontért kattintsatok ide >>>

Ajánlott cikkek