Egyéb kategória

Húsz év sértett némaság – ez az igazi párkapcsolati feszültség

Minden házasságban akadnak olyan helyzetek, amikor vérig sértődünk, és akár napokig nem beszélünk a másikkal. Na de hogy lehet ezt 20 éven át bírni?

vous - 2019.02.04.
Húsz év sértett némaság – ez az igazi párkapcsolati feszültség

Otou Katayamát felesége, Yumi úgy megbántotta valamilyen titokzatos dologgal, hogy párja attól kezdve két évtizedig némasággal tüntetett. Hosszú évekig éltek így egymás mellett a felek – írta a Metro.

Objektum doboz

Fiuk,Otou úgy nőtt fel, hogy nem hallotta az apját az anyjához beszélni. Hogy így miként sikerült megbeszélni a mindennapi ügyeket, rejtély marad. A,míg Otou egy tévéműsorba el nem cibálta szüleit, apja nem tört meg. A kamrák előtt azonban végre beszélni kezdett, ekkor derült ki, hogy kevesellte a figyelmet, amit a kisbaba ápolása mellett feleségétől kapott. 

 Nekünk meg nincs mit mondanunk. Pedig nem sértődtünk meg.

Talán csak annyit még, hogy teljesen természetes, ha a belsőnkben dúló harc miatt nem szólunk a másikhoz néhány órán át, de a tartós szótlanság kegyetlen és romboló hatású. Szinte nincs olyan párkapcsolat, ami ne sínylené meg a kommunikáció hiányát, minden, amit nem mondunk ki, nem beszélünk meg, egyre csak mélyülő problémákhoz vagy krízishez vezethet. A szótlanság ráadásul – ha családban élünk – vagy az ezzel történő büntetés hatással van a fejlődő gyerekre is. Megijedhet, szoronghat, esetleg ő is elkezdi magában tartani a problémáit, hiszen szüleitől is ezt a megoldási módot látta. A beszéd, a beszélgetés hidat épít, amire nagy szükségünk van a mindennapi életünkben, és hosszú távon a lelki egészségünkben. 

Címkék: #beszéd #család #vita
Ajánlott cikkek